- Sajnálom… Ez miattam történt… Nem kellett volna idejönnöm… – gyötörte magát Joe – Utána megyek és megmagyarázok mindent Nicknek.
A fiú már indult volna, de Eszter elkapta a karját.
- Felejtsd el! – mondta határozottan Eszter.
- Tessék? – nézett rá értetlenül Joe.
- Jól hallottad!
- De… – kezdett volna akadékoskodni, de Eszter ismét elhallgattatta.
- Joe! Elég legyen! Itt az egyedüli ember, aki magyarázattal tartozik, az Nick... – a lány érezte, hogy keményebb hangnemet használt, mint kellett volna – Nézd… – kezdte újra, immár szelídebben – Ma te voltál az egyetlen, aki mellettem állt, amiért nagyon hálás vagyok neked… – megsimogatta az arcát.
A fiú becsukta a szemét és hatalmasat sóhajtott. Ahogy Eszter keze végigfutott az arcán kirázta a hideg. Valami furcsa, számára érthetetlen érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, mintha mindig is ezt a kezet kereste volna… Mintha ez a kéz mindig is hozzá tartozott volna… Gyengéden megfogta az arcát simogató kezet… Kinyitotta a szemét és Eszter mosolygós arcát látta maga előtt. A lány magához húzta, s szorosan átölelte. Joe odasimult hozzá: érezte a haja illatát… Egy pillanatra elfelejtkezett mindenről, ami történt. Eszter suttogása húzta vissza a valóságba.
- Köszönöm! Köszönöm, hogy vagy nekem… hogy mellettem vagy… Igazi barát vagy…
Eszter minden egyes szava olyan volt, mint egy késdöfés Joe számára. Nem tudta, miért is fájnak neki ezek a szavak: „igazi barát vagy”. Ez a mondat visszhangzott a fejében. Kitörölhetetlenül és visszavonhatatlanul beléégett ez a három szó. Nem tudott szabadulni tőlük. Egész testében reszketett. Mintha a valóság kegyetlenül arcon csapta volna…
- Barát… Tiszta őrültség… - morogta maga elé.
- Joe? Minden rendben? – nézett rá Eszter kérdőn.
- Csak azt mondtam, hogy mennem kell! Késő van már… és aludnod kellene… - a fiú összeszedte magát, az arcán nyoma sem volt az előbbi zavartságnak.
- Te mindig figyelsz rám… - mondta fáradt mosollyal az arcán a lány.
- Ez egy barát dolga… - Joe még búcsúzóul megölelte, majd elindult.
Beült az autóba, s hazafelé vette az irányt. Mikor belépett a házba Denist és Id. Kevint találta a nappaliban.
- Joe! Hol voltál? – kérdezte Denise.
- Aggódtunk! – így Id. Kevin.
- Ne haragudjatok… Eszterrel voltam…
- Eszterrel? – kérdezték tágra nyílt szemekkel.
- Tényleg csak nekem tűnt fel, hogy Nick és Molly mennyire megbántották? – csattant fel.
Nem várta meg, hogy válaszoljanak, felrohant a szobájába. Odafent a villanyt sem kapcsolta fel, ledobta a kabátját, majd indult volna a fürdőszobába mikor…
- Azt hittem haza sem jössz reggelig… - hallatszott egy gunyoros hang.
- Jesszus… Te normális vagy?! – kiabált rá Joe.
Nick ült a fotelben.
- Szóval… Megmondanád, hogy mit is kerestél a barátnőm fürdőszobájában az éjszaka közepén? – kérte számon.
- Szóval ilyenkor a barátnőd? – kérdezett vissza.
- Magyarázattal tartozol… Láttam hogy néztél rá egész este… - erőltetett nyugalom bujkált Nick hangjában.
- Nem tartozom neked semmilyen magyarázattal… Akinek magyarázkodnia kell, az egyedül te vagy!
- Valóban?! – emelte fel a hangját.
- Jól hallottad… Jobban tennéd, ha holnap reggel bocsánatot kérnél Esztertől! Megérdemli… - ellágyult a hangja – Nagyon szeret téged az a lány… Csak tudnám miért… - szűrte ki a fogai között.
- Szeret, mi?! Te meg vagy olyan jó testvér, hogy rögvest rohansz hozzá, amint nem vagyok mellette… - kiabált Nick.
- Igen szeret! Pedig sokkal jobbat érdemelne nálad… - Joe szeme szikrákat szórt.
- Igen? Például téged? – gúnyolódott tovább.
Joe elhallgatott.
- Menj ki! Most! – mondta határozottan.
- Szóval így gondolod…
- Nem tartozik rád, hogy én hogy gondolom… és most menj ki…
- Különben?
Joe egy szempillantás alatt Nick előtt termett. A szobában tapintható volt a feszültség. A két fiú farkasszemet nézett.
- Nem érdemled meg őt!
Mindketten reszkettek az idegességtől.
- Ti mit kiabáltok itt az éjszaka közepén? – nyitott be Denise.
- Kérdezd Joe-t! – így Nick.
- Mindkettőtöktől választ várok!
- Itt egyedül Joe tartozik magyarázattal! – makacskodott tovább Nick. Határozottsága eredménnyel járt.
- Joe? – nézett rá Denise.
- Nick megbántotta Esztert…
- Te meg egyből rányomultál! Ne tagadd, láttam mindent! – kiabált Nick magánkívül, s nekiment a testvérének.
- Ebből elég legyen! – állt közéjük Denise, megakadályozva a verekedést. – Nick! Menj a szobádba! Most! – utasította.
Nick sarkon fordult, majd becsapta maga után az ajtót.
- Ezt kettőtöknek kell lerendeznetek, ugye tudod? – váltott lágyabb hangra. – Ebbe nem akarok beleszólni. De látom, hogy bánt valami fiam… és nem csak Nick viselkedése, igaz?
- Most mit tegyek? – roskadt az ágyra Joe.
- Tedd azt, amit helyesnek érzel.
- És ha nem tudom mi a helyes? – nézett maga elé.
- A szíved mindig tudja, hogy mi a helyes…
