12. rész ( Jonas-ház )

Eszter és Nick az ajtóban toporogtak. A lány hatalmasat sóhajtott.

- Mehetünk? – kérdezte Nick kedvesen.

Eszter nem felelt csak bólintott. Idegesen szorongatta Nick kezét. Beléptek, s a nappaliban Joe-t találták.

- Sziasztok! – odament Eszterhez és megölelte – Felkészültél? – vigyorgott rá.

- Nem igazán… - mondta halkan a lány.

- Gyertek beljebb, ne ácsorogjatok  ott! – hallatszott a konyha felől Denise hangja.

Esztert úgy húzta maga után Nick. Szinte reszketett az idegességtől.

- Anya, Apa: bemutatom Esztert! – Nick arca ragyogott a büszkeségtől.

Eszter villámgyorsan összeszedte magát, s zavarát kedves mosoly váltotta fel.

- Jó estét Mr és Mrs Jonas!

-  Ugyan… Kevin & Denise… Kérlek… - ölelte meg Denise.

- Nekem volna egy kis dolgom. Magatokra hagyhatlak titeket egy kicsit? – fordult Nick Eszterhez.

- Menj csak…! - simogatta meg az arcát – Segítsek valamit? – nézett Denisre.

- Milyen kedves… Megterítenél? Abban a szekrényben találsz tányérokat! – mutatott a konyha másik felében álló szekrényre – Csak öten leszünk!

Eközben Nick a nappaliban pusmogott Joe-val. Kb. 20 perc telhetett el, mikor Joe berohant a konyhába és elkapta Eszter kezét.

- Beszélnem kell veled! – mondta komolyan.

- Joe! Baj van? Megrémítesz!

- Ne itt… - titokzatoskodott – Csak gyere!

Végül a hátsó teraszon állt meg. Úgy intézte a dolgot, hogy Eszter háttal legyen a kertnek.

- Na? Mit szeretnél mondani? – meredt rá Eszter.

- Csak annyit… - húzta széles mosolyra a száját – hogy fordulj meg!

- Joe! Ez igazán rossz vicc…

Joe azonban nem várta meg, hogy befejezze a lány a mondatot, hanem a vállánál fogva a kert felé fordította.

- Istenem… - Eszter nem találta a hangját.

Joe rákacsintott, majd bement a házba. A kert tele volt gyertyákkal, a medence felett lampionok lógtak. A kerti lugashoz vezető kis ösvényt fáklyák szegélyezték.  Hihetetlenül festett mindez az éjszakai égbolt alatt. Mintha a csillagok csak értük ragyogtak volna olyan fényesen. Eszter lassan lépkedett, követte a fáklyák fényét. Lágy szellő futott végig a kerten... Eljátszadozott a hajfürtjeivel… A lány beleborzongott… Majd az éjszaka csendjét zongoraszó törte meg… Valahonnan a kert végéből jött. Eszter egyre izgatottabban kereste a hang forrását. Mikor megpillantotta, elállt a lélegzete: a zongora körül mindenhol virágszirom volt szétszórva… Nick csak őt nézte és énekelt: 

It's hard to believe,
Where we are now.
Your hand in mine, babe,
Feels right somehow.
But now it's okay,
So don't make a sound.
Cause it's almost perfect,
So, baby, Don't you look down.

We've had our past, leave that behind.
Cause none of it lasts,
All that we have is tonight.

Cause you're not the only one,
Who's ever felt this way.
Don't let the world cave in,
Just tell me that you'll stay.

Now that the pain is done,
No need to be afraid.
We don't have time to waste,

Just tell me that you'll stay.

Beautiful, one of a kind.
You're something special babe,
And you don't even realize
That you're my hearts desire.

All I want and more.
I know you're scared,
But I promise, babe,
I'm not who I was before.

Cause you're not the only one,
Who's ever felt this way.
Don't let the world cave in,
Just tell me that you'll stay.

Now that the pain is done,
No need to be afraid.
We don't have time to waste,
Just tell me that you'll stay.

Cause you're not the only one,
Who's ever felt this way.
Don't let the world cave in,
Just tell me that you'll stay.

Now that the pain is done,
no need to be afraid.
We don't have time to waste,
Just tell me that you'll stay.

Tell me, tell me you'll stay.
No, tell me.
Tell me that you'll stay.

Eszter csak állt és potyogtak a könnyei. Nick odament hozzá és forró csókot lehelt ajkára.

- Tudod milyen nap van ma? – nézett Eszterre mosolyogva, közben óvatosan törölgette az arcáról a könnyeket.

- Ma van 3 hete, hogy először találkoztunk a parton – folytatta – Ezt a dalt… néhány napja írtam… Közben csak Rád gondoltam… - megremegett a hangja – Tudom, hogy félsz ettől az egésztől, ami velünk történik… Tudom, hogy nem könnyű hozzászoknod, hogy minden lépésünket újságírók figyelik… De… - egy karláncot vett elő, amin egy medál függött: egy N & egy E egymásba fonódva. Óvatosan Eszter csuklójára csatolta – szeretném ha tudnád: ezentúl az én családom, a Te családod is… és ezt a lehető legkomolyabban gondolom… Szeretlek Eszter Miller… és remélem egy nap majd… a mi életünk is összefonódik, akárcsak a két betű a medálon…

Eszter alig tudott megszólalni:

- Nicolas Jonas… Én is szeretlek… Teljes szívemből… Ahogy soha, senkit azelőtt… Ígérem, hogy melletted leszek… amíg csak boldoggá tudlak tenni…

Eszter & Nick hosszú forró csókban forrt eggyé. Talán el sem engedték volna egymást, ha nem jelenik meg a könnyes szemű Denise, nyomában férjével és fiával.

- Ne haragudjatok, de olyan kíváncsiak voltunk… - szabadkozott.

- Isten hozott a családunkban – mondta meghatottan id. Kevin és megölelte a két fiatalt. Majd a példáját követve Denise és Joe is csatlakozott hozzájuk. Igazán felemelő pillanat volt.

- És most… - szólalt meg Denise, miközben a könnyeit törölgette – mit szólnátok hozzá, ha ennénk valamit?

- Mehetünk! – mondták szinte egyszerre.

Eszter és Nick csak egymással voltak elfoglalva. Olyan boldogok voltak, hogy madarat lehetett volna fogatni velük. Denise és Joe épp az ételeket szervírozták, mikor megszólalt a csengő. Id. Kevin nyitotta ajtót. Hangja meglepődéstől csengett:

- Molly?

- Á Kevin… Örülök, hogy látlak… Az én Nickem merre van? – közben már be is ment a nappaliba.

Id. Kevin segítségkérőn nézett feleségére, de a döbbenettől ő sem tudott semmit sem tenni. Arra sem volt idejük, hogy figyelmeztessék az éppen belépő Nicket.

- Nickyyyyy… - csak ennyit lehetett hallani és Molly máris a fiún csüngött.

Eszter csak állt az ajtóban és tehetetlenül nézte, amint szerelmét egy másik lány öleli. Majd összeszedte minden erejét, hogy képes legyen nyugalmat erőltetni a hangjára.

- Nick…? – nézett rá várakozón.

A fiú próbált kiszabadulni Molly öleléséből, azonban kevés sikerrel járt. Eszter látszólag higgadtan tűrte, de legbelül dühöngött. Karjait összefonta maga előtt, szemöldökét felhúzta, így meredt a párosra. Végül a mellette álló Joe-hoz fordult:

- Szóval… Elmondanád, hogy ki ez a lány?

- Hát Ő… Ő… Nick gyerekkori… - nem igazán tudta, hogy mit is mondjon.

- Szerelme... – fejezte be mosolyogva a mondatot helyette a lány.