13. rész ( Jonas-ház )

Molly Esztert méregette, majd a tekintete megakadt a lány arcán. Eszter állta a pillantását, az arcáról azonban semmit sem lehetett leolvasni. Egyedül a mellette álló Joe érzékelte, hogy egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, mikor Molly kimondta azt a bizonyos szót. A fiú óvatosan megtámasztotta a derekánál fogva, s biztató pillantást vetett rá. Ezt azonban senki nem észlelte a jelen lévők közül. Ott, akkor, abban a pillanatban mindketten érezték, hogy egy néma, szavak nélküli, ki nem mondott barátság köttetett kettejük között. Elsőként Denise tért magához.

- Molly kedvesem… Itt maradsz velünk vacsorára? – törte meg a döbbent csendet.

- Denise… egy ilyen meghívásra hogyan is tudnék nemet mondani? – felelte nyájasan Molly.

Eszter ekkor újra megingott, de Joe elkapta a kezét.

- Tarts ki! – súgta oda kedvesen – Csak egy vacsora, és utána elmegy. – megszorította a lány kezét, mintha nyomatékot akart volna adni az utolsó mondatának.

Eszter csak bólintott. Elhatározta, hogy nem hagyja magát, azonban ezt az elhatározást Molly igen hamar aláásta.

- Akkor szerintem, le is ülhetnénk az asztalhoz… - találta meg a hangját Id. Kevin.

- Remek ötlet! – pislogott hatalmasakat Molly, majd egy hirtelen váltással minden ártatlanság eltűnt a hangjából. – Ó… Milyen kedvesek vagytok, hogy a régi, megszokott helyemre teríttettetek meg! – s gonosz mosoly jelent meg a szája szélén, miközben Esztert nézte.

Ezalatt mindenki elfoglalta a helyét a megterített asztalnál. Molly öröme nem volt véletlen, hiszen az Eszternek szánt, Nick melletti széken foglalt helyet. Mire Eszter észbe kapott, már csak ő és Joe álltak, s Nicknek ez fel sem tűnt, annyira lefoglalta Molly... Egészen addig, amíg a lány hátra nem fordult Eszterhez.

- Hoznál egy másik poharat? Én ebből nem iszom… de hát ezt már tudhatná a személyzet… – s lenéző pillantást vetett a lányra.

Eszter teljesen ledermedt. Ebből az állapotból csak az zökkentette ki, hogy Joe még mindig fogta a kezét… Pontosabban iszonyatos erővel szorította.

- Ezt _ mégis _ hogy _ képzeli ez a… - szűrte ki a fogai között.

Nick továbbra is hallgatott. Fel sem tűnt neki, hogy a barátnőjét szánt szándékkal sértegeti Molly.

- Eszter nem a személyzet… – kezdte Denise, de Molly belevágott a szavába, kihasználva az alkalmat, hogy újra megsértse a lányt.

- Jajj… Őszintén sajnálom… Olyan figyelmetlen vagyok… Joe, hát be sem mutatsz a barátnődnek? – szúrt oda még egyet Eszternek. Erre Nick is felkapta a fejét.

- Ő nem az én... barátnőm! – mondta indulatosan Joe, s közben Nickre nézett szúrós szemekkel.

- Ööö… igen… Molly, ő Eszter, a… barátnőm. – mondta kis hezitálás után a fiú.

- Valóban? – pislogott nagy szemekkel Nickre – Akkor csak engem zavart össze, hogy a testvéred egész este el sem engedte a kezét? Vagy ez nálatok természetes? – tekintetét Eszterék felé fordította, akik még mindig fogták egymás kezét. Nick pedig követte Molly mozdulatát. Csak most tudatosult benne, hogy a lány igazat mond.

- Nem. Nem az. – az ő hangja is indulattól csengett.

Szinte tapintható volt a feszültség a levegőben. Most Id. Kevin próbálta menteni a helyzetet.

- Akkor lássunk hozzá! – majd Denise felé fordult – Drágám! Hozz kérlek még egy terítéket Eszternek!

A vacsora viszonylag csendben telt. A korábbi jó hangulatnak nyoma sem volt. Molly volt az egyetlen, aki ezt a helyzetet kifejezetten élvezte is.

- És Eszter… mesélj egy kicsit magadról… például, hogy találkoztatok az én Nickymmel? – mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ez az érdeklődés csupán látszólagos.

- Ez csak a vihar előtti csend! – súgta oda Joe Eszternek – Ki akar borítani…

- Véletlenül találkoztunk a tengerparton. – a lány hangja minden érzelemtől mentes volt.

- Igazán? Milyen különös… – egy pillanatra úgy tett, mintha elgondolkozna a válaszon – És… játszol valamilyen hangszeren? – amint kimondta a kérdést, látta Eszter arcán, hogy célt talált, s széles mosolyra húzta a száját.

- Nem. – Eszter nyugalma a végéhez közeledett, kezdett erőt venni rajta a tehetetlen düh. Belül majd felrobbant, hiszen ott ült vele szemben Nick, akit teljes szívéből szeretett, és aki most egy másik lány mellett ült, s hagyja, hogy megalázzák.

- Akkor biztosan énekelsz, igaz? – Molly egyre magabiztosabb lett.

- Nem énekelek. – Eszter szeme szikrákat szórt. Csak Joe láthatta, hogy a lány az asztal alatt a kezét tördeli idegességében.

- Akkor mégis… mégis mit csinálsz te ezzel a lánnyal? – fordult hirtelen Nickhez.

Ő azonban mélyen hallgatott. Ez volt az a pont, amikor Eszter már úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Szemében egy könnycsepp jelent meg.

- Elég legyen Molly! – csattant fel Joe.

- Ezt mégis hogy értsem? – kérdezte ismét ártatlan hangon.

- Úgy ahogy mondtam: hagyd békén Esztert! – mondta lassan.

- Joe! – nézett rá Nick – Molly csak beszélgetni próbált…

Joe épp készült, hogy visszavágjon neki, de Eszter elkapta a karját.

- Hagyd kérlek… – próbálta visszafojtani a könnyeit – Denise, Kevin… Nagyon köszönöm a meghívást! – mosolyt erőltetett az arcára. Majd amilyen gyorsan csak tudott a bejárati ajtóhoz sietett.

Joe felpattant, dühösen Nickre nézett, s a lány után futott.

- Eszter várj…

De már csak a bejárati ajtó csattanását hallotta. Mire kiért, a lány alakja eltűnt az éjszaka sötétjében...