14. rész ( Jonas-ház )

Joe Eszter számát tárcsázta, de mindhiába: ki volt kapcsolva. Aggódott a lányért, fogalma sem volt, hogy mit csináljon, csak állt ott az ajtóban, majd dühösen beviharzott a nappaliba.

- Nick! Az emeletre! – dörrent rá.

Nick azonban csak állt Molly mellett makacsul.

- Most! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Erre már megmozdult, s kelletlenül követte bátyját.

- Neked mégis mi bajod? – kérdezte Joe.

- Neked mi bajod? – emelte fel a hangját Nick is.

- Tisztában vagy vele, hogy most rohant el a barátnőd? Hogy éjszaka van, és egyedül…  – itt elakadt a hangja, mert most fogta fel saját szavai értelmét… – Egyedül… – nézett maga elé – S mindez miattad és Molly miatt…

- Joe! Te hallod, hogy mit beszélsz? – kezdte felháborodva Nick – Semmit nem csináltam… Mollyt meg hagyd ki az egészből! Ő csak beszélgetni próbált…

- Te nem látsz a szemedtől? Csak neked nem tűnt fel, hogy az a… – nyelt egyet – hogy Molly folyamatosan sértegette Esztert, a barátnődet. Tudod mit jelent ez a szó?

- Én tudom… És te? Te tudod, Joe? – szűrte ki a fogai között.

- Ez most mégis, hogy jön ide? – nézett értetlenül.

- Egész este fogtad a kezét… Láttam, hogy hogy néztél rá… – dühöngött Nick.

- Neked elment az eszed? Csak próbáltam támogatni őt, ha már te, nem tetted… Mert gondolom fel sem tűnt, hogy Esztert mennyire megbántottad, vagy hogy végig a könnyeivel küzdött…

- Te mióta lettél az őrangyala? Jobban tennéd, ha a saját életeddel foglalkoznál, az én barátnőm helyett… – kiabált Nick.

- És te? Te miért nem foglalkozol vele? Miért nem mész utána? – mutatott az ajtó felé Joe.

Molly ekkor lépett be.

- Nicky… – ölelte át hátulról – Nem vinnél haza? – mosolygott bájosan a fiúra, Joe-ra pedig szúrós pillantást vetett. Mindebből Nick semmit nem vett észre.

- Persze, elviszlek. – mondta gondolkodás nélkül.

- Hát ezt nem nézem tovább! – fakadt ki Joe. Lerohant a földszintre, felkapta a kocsikulcsot, s már indult volna, de Id. Kevin megállította.

- Fiam… Hova mész?

- Megkeresem Esztert…

(Joe nézőpontja)

Beültem az autóba. Fogalmam sem volt, hogy merre induljak. Csak azt tudtam, hogy meg kell találnom Esztert. Egyfolytában forgattam a fejem, hátha meglátom valahol… de mintha a föld nyelte volna el.

- Gyalog nem juthatott túl messzire… Remélem nem esett baja… – mondtam ki hangosan azt, ami nyomasztott.

Végül arra jutottam, hogy megnézem, hátha hazament. Leparkoltam a ház előtt a parton. Még megvolt a kulcsom, s mivel senki sem nyitott ajtót, bementem. A ház viszont teljesen üres volt. Semmi nyomát sem láttam, hogy Eszter ott lett volna. Kimentem a hátsó teraszra, leültem. Képtelen voltam felfogni, hogy miért viselkedett úgy Nick. Hiszen itt van ez a kedves lány, a gyönyörű mosolyával… Meredten néztem magam elé, mikor belémhasított a felismerés. Felpattantam és elindultam a sziklák felé. Valamiért azt gondoltam, hogy ott lesz.

- Csakis oda mehetett… – mondtam magamnak.

Korom sötét volt, nem néztem a lábam elé, csak futottam… Mikor odaértem csalódottan pillantottam körbe: nem láttam semmit és senkit. Már épp indultam volna vissza, mikor megpillantottam: ott ült a parton, ahol a víz a homokot nyaldossa. Annyira megörültem neki, hogy odarohantam és átöleltem.

- Hát megvagy végre… annyira aggódtam…

Csupa víz volt, reszketett.

- Joe? Hogy… hogy találtál meg?

- Csak reméltem, hogy itt leszel… – kisimítottam a vizes haját az arcából.

- Nick is veled van? – nézett rám reménykedve.

Hallgattam. Nem tudtam mit is mondhatnék.

- Joe? Kérlek…

- Nick… Nos ő... Összevesztünk… Utána hazavitte Mollyt… – nem tudtam a szemébe nézni.

Egy szót sem szólt, csak a vizet nézte.

- Gyere… – felhúztam a karjánál fogva – Csupa víz vagy… Hazakísérlek…

Nem ellenkezett, de továbbra sem szólalt meg. Csak összetörten lépkedett mellettem. Bementünk a házba, bezártam az ajtót. Lerogyott a padlóra.

- Készítek neked egy teát, meg egy forró fürdőt.

Nem reagált, így kezébe adtam a bögrét.

- Idd meg jó? Mindjárt jövök.

Bementem a fürdőbe és teleengedtem a kádat. Bekészítettem neki egy törölközőt, majd visszamentem hozzá: még mindig ugyanúgy ült, ahogy ott hagytam.

- Gyere Eszter… – megfogtam gyengéden a kezét, és az emeleti fürdő felé húztam. Nem tiltakozott. – Most magadra hagylak, jó?

Csak bólintott. Lementem a nappaliba, s leültem a zongorához. Mikor felpillantottam, már eltelt fél óra és semmi mozgást nem észleltem az emeletről. Valamiért rossz érzésem volt.

Felrohantam. Kopogtam. Semmi válasz.

- Eszter… Eszter minden rendben? – aggodalmaskodtam. Nem kaptam választ. – Eszter… kérlek… – csak a csend felelt. Nem gondolkodtam. Berontottam a fürdőszobába.

A lány ott ült ruhástól a kádban. Zokogott.

- Hát ezért csináltam neked forró fürdőt? – erre felnézett, s halvány mosoly jelent meg az arcán. Itt a pillanat, gondoltam, most talán sikerül egy kis életet rázni belé. Nem tétováztam. Bemásztam mellé úgy ahogy voltam: ruhástól, cipőstől. Ekkor megszólalt:

- Te megőrültél?

- Én? – komolyságot erőltettem magamra – Te ülsz ruhástól a vízben… Gondoltam ez valami európai szokás lehet… Kétségtelenül érdekesebb így a fürdés…

Ekkor kitrt belőle a nevetés.

- Te tiszta bolond vagy Joe Jonas. Különben is mit keresel itt?

- Én csak… aggódtam érted… – lesütöttem a szemem.

- Ez… kedves tőled… habár… – elhallgatott.

- Jobban örültél volna Nicknek, igaz? – tudtam, hogy erre gondolt. De amint kimondtam, egy egészen furcsa érzés kerített a hatalmába.

Bólintott. Minden szó nélkül felálltam és próbáltam kimászni a kádból, már amennyire ezt a vizes ruháim engedték.

- Joe! Most mit csinálsz? Én nem akartalak…

- Én most… jobb ha megyek…

- Kérlek ne… – ezzel a lendülettel elkapta a felsőm ujját, s visszahúzott. Megcsúsztam. Ráestem Eszterre. Az arcunk olyan közel került egymáshoz, mint még soha. Csak most vettem észre igazán, hogy milyen szépek a szemei. Némán néztük a másikat. Eszter elkezdett kuncogni, miközben próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat, hogy lemásszak róla. Roppant szórakoztatónak találta. A következő pillanatban azonban minden jókedvünk elszállt. Nick hangját hallottuk.

- Csak nem megzavartunk valamit? – kérdezte gúnyosan.

- Nicky… úgy sajnálom… Látod én mondtam neked, hogy ez a lány… – de Mollynak már nem volt ideje befejezni a mondatot, mert Eszter megtalálta a hangját.

- Na ebből elég legyen! Te! – nézett Mollyra – Menj el! Most!

- Ne beszélj így vele! – csattant fel Nick – Ha tudni akarod, az ő ötlete volt, hogy jöjjünk ide… Szerette volna, ha kibékülünk… De látom már van, aki vigasztaljon!

Erre Nick sarkon fordult, Molly még egy gonosz vigyort megejtett, majd utána ment.