1. rész

18 múltam. Tegnap. Ma volt a gimiben az utolsó napom. Minden olyan furcsa volt. Pedig nagyon is egyszerűnek kellett volna lennie… Azt gondoltam boldog leszek, hogy végre vége…de nem így lett. Egész nap azon tűnődtem, hogy hogy felejthették el a barátnőim a szülinapomat. Bosszantott a dolog, aztán ahogy telt a nap, egyre letörtebb lettem. Nem volt kedvem beszélgetni senkivel. Az utolsó óra után úgy döntöttem, hogy nem várom meg a buszt, inkább gyalogolok hazáig. Így legalább egyedül maradhattam a gondolataimmal. Feltettem a fülhallgatómat, s bekapcsoltam a zenét. Jó hangosan hallgattam, hogy – már ha lehetséges ilyesmi – kiűzzön minden mást a fejemből. Úgy fél óra gyaloglás után haza is értem. Kinyitottam a bejárati ajtót, ledobtam a táskámat a nappaliban és a szobám felé indultam. A zene még mindig szólt a fülesemből…Nem, ez rossz megfogalmazása a dolognak. Iszonyatos hangerőn bömbölt. Bementem a szobámba, ahol legnagyobb meglepetésemre ott tolongtak a barátaim egy hatalmas ’Happy birthday’ felirat alatt. Majdnem összeestem az ijedtségtől, mire odarohant hozzám Ivett és Kamilla, a két legjobb barátnőm.
- Vedd már ki azt a füledből!-ordította Iv’.
Ordítania kellett. Mikor kivettem a fülesem, akkor esett le, hogy miért is. A kedvenc számom szólt…vagyis dübörgött, hogy „L.A. L.A. baby”.
- Happy birthdaaaaaaaaaaaaaay!- kiabálták mindannyian.
- Jajj istenem…hát ezért?…ti mind…- csak ennyit tudtam kinyögni, mert már potyogtak is a könnyeim.
Ekkor megjelent az anyukám, és odahúzott a laptopomhoz, ahol a képernyőn megláttam az apukámat.
- Szia kicsim. Boldog szülinapot! Ne haragudj, hogy nem tudtam hazamenni.
- Semmi baj, így is tökéletes. – apu Angliában dolgozik, s csak ritkán tud hazajönni, így többnyire kettesben vagyunk anyukámmal.
- Az anyukáddal van egy meglepetésünk számodra…pontosabban kettő.
- Eszter…- kezdett bele izgatottan anyu, miközben egy borítékot szorongatott. – tudjuk, hogy gyerekkorod óta van egy álmod…és mi arra gondoltunk…Jajj, miért ilyen nehéz ez?
- Semmi baj anya…ne sírj…mondd csak! – próbáltam nyugtatni, közben meg majd megőrültem, hogy mit is akarhat mindebből kihozni.
- Szóval kicsim…ez tőlem, meg az apukádtól van… - nyújtotta oda a borítékot.
Egy darabig meredten néztem, sejtelmem sem volt róla, hogy vajon mi is lehet benne. Aztán vettem egy mély levegőt és kibontottam. Kivettem, ami benne volt. A következő pillanatban, mintha egy másik dimenzióba kerültem volna: már nem hallottam a zenét, sem a barátaim hangját…csak bámultam azt a bizonyos papírt. Teljesen ledermedtem.
- Heeeey vegyél levegőt!
- Mindig rád kell szóljunk?! – csacsogott Iv’ és Kami.
- Eszter? Minden rendben? – hallottam anya hangját, ekkor felnéztem.
- Ez egy repjegy…Los Angelesbe…Ez egy repjegy L.A.-be????- ekkor már sikítottam és ugráltam a boldogságtól.
- Igen. Az. – mondta az apukám, fülig érő mosollyal az arcán.
Elmondhatatlanul boldog voltam, csak öleltem a csajokat, meg anyukámat.
- Ha végeztél a vizsgáiddal, indulhatsz is. – mondta anya.
Valami szomorúság-féle csillant meg a szemében, amit nem értettem, de annyira boldog voltam, hogy ezzel nem is akartam foglalkozni. Hiszen…végre valóra válik az, amiről eddig csak álmodoztam…L.A….világéletemben oda vágytam…és most mehetek…láthatom a napot lemenni a malibui tengerpartról…Hollywood…el sem hiszem…mindez csak rám vár…
- Csípjetek meeeeeg! Tuti, hogy csak álmodok! – kiabáltam.
- Nem álmodsz! – kacsintott rám a legjobb barátom, és belém csípett.
- Auuuu…ezt nem mondtam komolyan. – nyafogtam, s közben a karomat szorongattam, ami sajgott rendesen.
- Nos vigyázni kell, hogy mit kíván az ember a szülinapján, mert még a végén valóra válik, nemde? – mosolygott egy hatalmasat, majd megölelt és odament a többiekhez.
Újra és újra megnéztem a jegyet, mert nem akartam elhinni, hogy ez velem történik. Ekkor észrevettem valamit…és tanácstalanul néztem anyukámra, aki mintha tudta volna mire gondolok.
- Anya…de…ez a jegy csak oda szól…hogy?...hogy fogok visszajönni?
- Igen. Csak odafele szól. Eszter! Légy szíves ülj le. Szeretnénk valamit elmondani neked apukáddal.
Nem értettem az egészből semmit. Ekkor apa hangját hallottam:
- Kicsim! Kaptam egy állásajánlatot. A vállalatunk terjeszkedik, és azt akarják, hogy én legyek a los angelesi kirendeltség vezetője. Tudod mekkora előrelépés ez nekem? Anya és te pedig odaköltöznétek, s újra együtt lehetnénk mi hárman. Már ki is béreltem egy házat a tengerparton. Ott is van főiskola…
- Na nem… én nem megyek veletek sehova…nekem itt vannak a barátaim, a főiskola…mindenem itt van!- fakadtam ki.
- Eszter…- szólalt meg anya. – ott is van főiskola, ott is lehetnek barátaid.
- Felejtsétek el! – jelentettem ki kategorikusan.
- Egyezséget ajánlok! – szólalt meg apu, olyan komolyan, mint ahogy azelőtt még sohasem hallottam.
- Hallgatlak. – mondtam duzzogva.
- Felhasználod a repjegyet, elutazol L.A.-be. Megnézed a házat, ott töltesz 1 hónapot. Anyukád és én csak augusztusban megyünk utánad. Kapsz egy bankkártyát, így mindent, amire szükséged van megvehetsz, és ott lesz az asszisztensem is, ha bármi problémád lenne. Amennyiben haza szeretnél jönni az 1 hónap elteltével, nem foglak megakadályozni benne. Már megbeszéltem Kami szüleivel, hogy náluk lakhatsz, ha így döntenél.
- Hát ha üzletről van szó…te tényleg nem viccelsz…- mondtam neki, már mosolyogva. – Ebben az esetben megyek.
A következő pillanatban anyukám karjaiban találtam magam, aki csak ölelt és ölelt és közben azt suttogta:
- Köszönöm…köszönöm, hogy megpróbálod…