3. rész ( Nick nézőpontja )

Csak álltam ott, és néztem ahogy elmegy… még csak vissza se pillantott. Nem értettem a viselkedését…egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből azokat a szomorú szemeket…
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy fel sem tűnt: közben besötétedett.
- Elvis! Elvis! Gyere gyorsan! – kiabáltam neki, és már rohant is felém.
Beültem az autóba, és elindultam hazafele. Menetközben jutott eszembe, hogy ma egész éjjel próbálunk a srácokkal, így még beugrottam a Starbucks-ba kávéért. Késésben voltam. Mikor hazaértem, csak ledobtam a kulcsaimat és rohantam a próbaterembe.
- Hello Srácok! – mondtam és már vettem is elő a gitáromat.
- Hol voltál? Már vagy fél órája csak rád várunk! – kezdte szemrehányóan Joe.
- Beugrottam kávéért a Starbucks-ba, hoztam nektek is. – próbáltam elterelni a témát.
- Tejszínhabbal és olyan színes cukorkával a tetején? – kérdezte Kevin, akit már cseppet sem foglalkoztatott, hogy merre jártam, csak a kávéjával volt elfoglalva.
- Kevin! – kiabált rá Joe. – Köztünk vagy még? Vagy a koffein és a cukor teljesen elvette az eszedet? – és közben oldalba vágta.
- Tessék? Hogy mondod? Jah…figyelek… Kezdhetjük felőlem!
- Remek… – bosszankodott Joe.
Eljátszottunk néhány számot, de valahogy nem úgy ment, mint máskor. Csak tettem a dolgom, de az eszem teljesen máshol és máson járt. Az sem tűnt fel, hogy Joe már nem énekel, hanem engem méreget.
- Nick! – szóltak rám szinte egyszerre.
- Mi van? – eszméltem fel – Már megint kihagytam a szólómat? – kérdeztem értetlenül.
- Mi bajod öcskös? – kérdezte Kevin.
Én meg csak ültem az erősítőn, néztem magam elé és hallgattam…
- …Én azt hittem, hogy a csajok csípnek minket…- mondtam komolyan.
- Amióta Kev’ cowboy „nincs a képben” azóta sokkal több rajongóm van…- így Joe, miközben a tükörben a haját igazgatta – szóval igazán nem kell aggódnod Nicky fiú!
- Joe! Én most nem rólad beszéltem! – mondtam kissé indulatosan.
- Na mesélj, mi a gond! – mondta megértően Kevin
- A csajok ha meglátnak minket az utcán… a koncerteken…
- Sikítoznak…megőrülnek…? – vágott közbe Joe hatalmas, letörölhetetlen vigyorral az képén.
- Igen. Erre akartam kilyukadni…Még nem találkoztam olyan lánnyal, aki ne akart volna valamit tőlem / tőlünk: egy közös fotót, autogramot, ölelést vagy hogy énekeljünk el egy számot…
- Ez a népszerűséggel jár, mi is ezzel a baj? – kérdezte Kevin és közben az arcomat tanulmányozta.
- Hát…tudjátok ma…mikor a tengerparton sétáltattam Elvist…belebotlottam egy lányba…vagyis inkább Elvis…és véletlenül tönkretette a telefonját, legalábbis azt hiszem…
- Azt hiszed? Most igen vagy nem? – értetlenkedett Joe.
- Szerintem igen…és nagyon dühös volt rám…pedig én kedves voltam vele…még azt is bedobtam, hogy nem akar e egy közös fotót velem…
- Pffff… - sóhajtott Kevin és a fejét rázta.
-…ezen még jobban kiborult, és azt kérdezte, hogy nekünk itt L.A. -ben mi bajunk van… nem is értettem az egészet…
- Én teljesen megértem, nem lehet mindenkinek Nick J. a kedvence… - mondta teljes önelégültséggel Joe.
- Hagyd már! – oltotta le Kevin. – És aztán mi volt?
- Azt mondta, hagyjam hadd nézze meg a naplementét… és aztán faképnél hagyott… de nem láttátok az arcát… annyi szomorúság volt benne… és ha hallottátok volna, hogy beszélt velem… még egy lány sem volt velem ilyen indulatos… - tűnődtem.
- Fontosabb volt neki a naplemente, mint te? – nevetett Joe - Nem lehet, hogy nem ismert meg? – vetette fel.
- Szerinted van olyan fiatal lány az U.S.A. -ban, aki ne ismerne fel minket?- kérdezte meglepődve Kev.
- Nem tudom… szerintetek ez lehetséges? – néztem kérdőn rájuk.
- Kizárt dolog. – mondta magabiztosan Joe.
- Most az egyszer igazat kell, hogy adjak neked. – nézett Joe-ra Kevin.
- Háhhh… nekem mindig igazam van. – grimaszolt Joe.
- Na persze… - mondtam félhangosan.
- Oké, nem foglalkozott a mi kis Nicky-nkkel egy csaj és akkor most mi lesz?! – ugratott Joe.
- Tényleg Nick… megtörtént, felejtsd el… egy volt a sok közül… nem kedvelhet téged mindenki… fogadd el… - mondta komolyan Kev. – …és most koncentráljunk a munkára!
- De nem megy! Nem tudok ma odafigyelni! – közben a padlót néztem.
- Tetszik a csaj? – kérdezték kórusban, és hatalmas szemeket meresztettek rám.
- Nem! – jelentettem ki kategorikusan.
Ekkor mind a kettőjükből kitört a röhögés. Joe tudott megszólalni először, és természetesen a sziporkáiról sem felejtkezett meg:
- Tehát hadd összegezzem a helyzetet: van egy csaj, aki egyáltalán nem tetszik neked, de mégis érdekel, mert furán és elutasítóan viselkedett veled… és nem tudod kiverni a szomorú szemeit a fejedből… így van? – vigyorgott elégedetten.
- Zseni vagy… - mondtam kelletlenül, és otthagytam őket.