4. rész ( Eszter )

Kisírt szemekkel ébredtem. Ránéztem az órára, még csak 4:45 volt. Lementem a konyhába és készítettem egy teát. Bögrével a kezemben leültem a hátsó teraszon. A hajnali nap első sugarai az arcomat melengették, a lágy, hűvös tengeri szellő pajkosan játszadozott a hajammal… és az illat, ami betöltötte a levegőt… semmilyen korábban ismert illathoz nem volt fogható… ez a szabadság illata volt… de legfőképp az újrakezdésé. Sok mindent kell átgondolnom és átértékelnem az életemben. Ezt jól tudtam. Nem csupán arról kell döntenem, hogy új életet kezdek e, vagy a régit folytatom, hanem újra meg kell találnom önmagam. …És most itt vagyok, ahol az álmok születnek… ahol az én álmaim kezdődnek… Esélyt kaptam egy új életre… és élni fogok vele… azt hiszem…
Ahogy telt az idő, a part egyre népesebb lett. Rápillantottam az órára: reggel 6. Elhatároztam, hogy futok néhány kilométert, hátha segít rendbe szedni a gondolataimat . Kb. 40 perc kocogás után teljesen lefáradtam. „Nem vagyok formában…” állapítottam meg. Mikor hazaértem gyorsan lezuhanyoztam. Mivel előttem volt az egész nap, eldöntöttem, hogy kicsomagolom a holmimat, ami még mindig ott hevert a nappali közepén, ahol Sam hagyta. Ekkor megcsörrent a telefonom.
„Ezek szerint mégsem ment tönkre…”- konstatáltam, majd gyorsan felvettem.
- Hallo.
- Hey Eszter! Itt Sam! Mi újság? Terveztél valamit mára?
- Hát… nem is tudom… ki akartam pakolni a bőröndjeimet…
- Akkor ráérsz este. – jelentette ki.
- …miért is? – kérdeztem bizonytalanul.
- Kaptam 2 jegyet egy zenekar soundcheck-jére… és gondoltam lenne kedved kimozdulni egy kicsit… szinte még semmit sem láttál L.A.-ből… Én viszont csak később tudok csatlakozni hozzád, mert még el kell intéznem 1-2 dolgot… De el tudlak vinni. Nos, mit szólsz?
- Végülis… - egy kicsit hezitáltam – Miért ne… De azt még nem mondtad, hogy milyen zenekarról is beszélünk…
- Oh… persze! Mond neked valamit a Jonas név?
- Te most a Jonas brothers-ről beszélsz? – kérdeztem óvatosan, nehogy túl korán kezdjek ujjongani.
- Igen, róluk. – mondta gyorsan.
- Úristen… - csak ennyit tudtam mondani, ami nem épp úgy hangzott, mintha örülnék.
- Oké… nem muszáj eljönnöd, ha nem szeretnél… csak gondoltam, ez egy jó ötlet… - mentegetőzött.
- Sam! – vágtam a szavába – Odavagyok az ötletedért… ez a legjobb ötlet a világon! – nevettem – Megőrülök a zenéjükért! – lelkesedtem.
- Remek. – mondta megkönnyebbülten – 7-re érted jövök!
- Oké. – mondtam és letettem.
Ugyan még csak délelőtt volt, de én már azon gondolkodtam, hogy mit vegyek fel estére. Úgy negyed óra alatt sikerült szétdobálnom a ruháimat a nappaliban, ami így már egy csatatérre emlékeztetett. Végülis egy szűk indigókék farmer mellett döntöttem, amihez fehér trikót készítettem ki és a fekete, rövid bőrdzsekimet, meg egy dögös fekete magassarkút.
A nap további része gyorsan eltelt, mivel az időeltolódás miatt, amihez még nem szoktam hozzá, szinte az egészet átaludtam. Este 6 körül ébredtem fel. Mikor megláttam, hogy mennyi az idő, totál pánikba estem. Az járt a fejemben, hogy kizárt dolog, hogy képes leszek egy óra alatt elkészülni. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, egy kis smink, megigazítottam a hajam… de valahogy mégsem voltam elégedett az összképpel… aztán rájöttem mi a baj: gyorsan felhajtottam a dzseki ujját és betettem a fülembe egy fémszínű karika fülbevalót.
- Így már rendben lesz a dolog. – mondtam magamnak, miközben a tükörképemet néztem.
Ekkor megszólalt a csengő.
-Á… hello Sam, mindjárt készen vagyok.
- Jól nézel ki! – mosolygott rám - Ha meglátnak téged ezek a srácok, egyből otthagyják majd a színpadot, csakhogy készíthessenek egy közös fotót veled… - csipkelődött.
- Mit akar itt mindenki ezzel a közös fotózkodással…? – mondtam ki hangosan, amit gondoltam és közben a srác jutott eszembe a partról.
- Mindenki? Ki az a mindenki? – nézett értetlenül.
- Ööö… senki… nem fontos…Indulhatunk! – mondtam gyorsan, csak hogy eltereljem a témát.

Sam kitett a klub előtt, majd elhajtott. Odaadtam a jegyemet az ajtó mellett álló biztonsági őrnek, aki egy karszalagot tett a csuklómra, aztán megmutatta merre menjek. A koncerttermet hamar megtaláltam. Beléptem. A színpad előtt 30-40 lány tolonghatott. Én úgy döntöttem, hogy keresek egy félreeső helyet és onnan nézem végig a próbát, a sikítozást pedig meghagyom a színpadnál nyomuló csajoknak.
- Hello mindenki! Kössz, hogy itt vagytok velünk… Hogy érzitek magatokat ma este? – Joe hangja betöltötte az egész helyet. Közben rákacsintott az egyik rajongóra, amire hatalmas sikítozás volt a válasz.
- Egy… két… há… - hallatszott Nick hangja és már el is kezdték a bulit a That’s just the way we roll-lal. Aztán jött az L.A. baby, Tonight, Hold on, Just friends… Mintha valaki adott volna nekik egy listát a kedvenc számaimról, hihetetlen volt. A Burnin’ up alatt Joe & Nick a színpad széléhez mentek, ott énekelték végig a számot. „Teljesen megőrjítették a lányokat”- gondoltam és elkezdtem mosolyogni. Észvesztő volt őket élőben látni. Teljesen belefeledkeztem a zenébe… Az ámulatból egy asszisztens zökkentett ki.
- A következő szám a Please be mine lesz. Joe & Nick azt kérték, hogy gyere fel a színpadra.
Hatalmasakat pislogtam, nem értettem miért engem akarnak, mikor van ott egy csomó lány a színpadnál…
- Kössz… de nem…
- Tessék? – azt hitte rosszul hallotta.
- Kössz a lehetőséget, de nem. – mondtam mosolyogva.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy lányok ezrei ölni tudnának azért, hogy bejussanak egy ilyen partira és felmehessenek a színpadra, hogy a srácok néhány percig csak nekik zenéljenek?! – kérdezte nem kevés szemrehányással a hangjában.
- Tudom, de van ott még elég lány a színpadnál, akik biztosan igent mondanak. – jelentettem ki határozottan.
- Oké…- ezzel elment.
Elviharzott, majd felszaladt a színpadra. Súgott valamit Nicknek, aki elég meglepett arcot vágott. Nick ránézett Joe-ra és megrázta a fejét. Erre ő csak mosolygott, aztán rákacsintott. Nem sokat értettem abból, hogy mi zajlott le közöttük, de szerintem senki sem a teremben. Épp a Lovebug-ot játszották. Mikor vége lett a számnak Joe szólalt meg:
- Ismeritek ezt a számot? – és elkezdett énekelni. – I want someone to love me...who I am…
Aztán hagyta, hogy a közönség folytassa. Nick & Kevin zavartan néztek rá.
- Te mit csinálsz? – nézett rá kérdőn Kev.
- Csak játssz…Jövök mindjárt! – nevetett és lement a színpadról.
Közben a zenekar is bekapcsolódott, Nick pedig tovább énekeltette a közönséget.
Egyszercsak valaki lehuppant a mögöttem lévő székbe.
- Szóval nem akarsz feljönni hozzánk a színpadra…- hallottam a hátam mögül.
Megfordultam és hirtelen összeállt a kép, hogy mi is történt az előbb.
- A Who I am nem volt betervezve, igaz? – mosolyogtam rá.
- Nem. – mosolygott vissza.
- És akkor most azért vagy itt, mert…? – néztem rá kérdőn.
- Hogy megkérjelek: gyere fel a színpadra, amíg a Please be mine-t énekeljük…- nézett rám nagy szemekkel.
- Kössz, de nem… - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.
- De miért? Jó buli lenne…
- De… nem nekem… - mondtam lassan.
- Nem értelek… - bizonytalanodott el.
- Nézd… másik 30 lány vár téged a színpadnál és örömmel fognak igent mondani neked… de engem… ez az egész nem érdekel… minden koncerten más lánynak énekelitek ezt a számot… ugyanúgy megfogod mindnek a kezét és azt énekled nekik, hogy „…please be mine…” Ezek így csak üres szavak… Kössz, de én nem szeretnék a show része lenni… - mondtam elcsukló hangon.
- Rendben… ahogy akarod… engem most… várnak a színpadon… - közben elgondolkozva a padlót nézte.
Ahogy elment, teljesen magamba zuhantam. Tudtam, hogy sok lány lett volna a helyemben… azon gondolkodtam, hogy a büszkeségem miatt, lehet megint rossz döntést hoztam… de aztán meghallottam Nick hangját és hirtelen összeszorult a gyomrom.
- Van ma egy különleges vendégünk… valaki, aki szeret meghúzódni a háttérben… és aki nemet tudott mondani a mi Joe-nknak… szóljon ez a dal most neki… - és rám mosolygott.
Azt hittem rosszul hallok… a szívem majd kiugrott a helyéből… hihetetlenek… ez az egyik kedvenc számom… sosem bírom sírás nélkül végighallgatni… Aztán történt valami… Mikor Nick azt részt énekelte, hogy: „…But I'll be there forever / You will see that it's better / All our hopes and our dreams will come true…” felnéztem… észrevettem, hogy közben engem néz… próbáltam rámosolyogni, de elég röhejesen nézhettem ki, mert közben potyogtak a könnyeim… Egyik pillanatról a másikra azonban megváltozott az arckifejezése. Nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy mi történhetett… még mindig mosolygott… de valahogy másképp, mint az előbb, olyan volt, mintha valami miatt izgatott lett volna... Mikor vége lett a számnak, Joe elégedetten vigyorgott rám…
- Köszönöm – mondtam és reméltem, hogy tud szájról olvasni.
- Nincs mit… - kacsintott rám egy hatalmas mosoly kíséretében.
Azt hiszem először éreztem magam jól, mióta L.A. –be jöttem. Sajnos túl hamar lett vége az estének… legalábbis számomra… hiszen nekik csak ezután kezdődött el… Az utolsó szám stílusosan a Goodnight & goodbye volt. Miután vége lett, a színpad előtt tolongó lányok megrohamozták őket… én pedig felálltam és elindultam… hiszen egy fényképnél vagy autogramnál sokkal többet kaptam ma tőlük… az első boldog pillanatokat L.A. –ben… amire mindig emlékezni fogok…
- Elkéstél! – mondtam nevetve Samnek, akivel az előtérben futottam össze.
- Elhúzódott a dolog, sajnálom… - mondta bűnbánó arccal.
- Semmi gond… de mostmár indulhatunk? – kérdeztem jókedvűen.