16. rész

…néhány héttel később….

(Eszter)

Nick már hetek óta nem hívott. Nem kellett sokat kutakodnom a neten, hogy rájöjjek mi, pontosabban ki az oka ennek: Molly. Az újságok is tele vannak a képeikkel, amint a parton sétálgatnak, vagy együtt kávéznak. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ezt teszi. 3 hete még azt mondta szeret… Hogyan változhat meg minden egy csapásra? Minden csak hazugság lett volna? Észre sem vettem, hogy fel-alá járkálok a nappaliban és közben hangosan kimondom, amit gondolok:

- Hogy lehettem ekkora idióta? Mégis mi a fenét a gondoltam?? Hogy Nick Jonas és én??? Istenem…. nem vagyok normális… Tényleg álomvilágban élek… - lerogytam a padlóra, hangosan zokogtam. Képtelen voltam gondolkodni. Az érzelmek, s az összes fájdalom, ami felhalmozódott bennem hirtelen felszínre tört, s maga alá temetett. Magamon kívül voltam… Fogalmam sem volt róla, hogy percek, vagy órák óta heverek e a padlón. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon. Annyira tompa voltam és kimerült, hogy képtelen voltam reagálni. Olyan volt, mintha valamiféle sűrű ködfátylon keresztül láttam volna a dolgokat. A hang távolról jött, s csak nehezen jutott el a tudatomig, hogy ki is az, aki próbál felrázni.

- Eszter! Eszter! – éreztem az erős szorítást – Mi van veled?

A következő pillanatban valami nagyon hideget éreztem. Reszkettem.

(Joe)

Hiába csöngettem, senki nem nyitott ajtót. Hetek óta nem láttam Esztert. Elővettem a kulcsomat és bementem. Mikor megláttam, rögtön tudtam, hogy baj van. Ott feküdt a padlón, szinte öntudatlanul. Amint hozzáértem éreztem, hogy tűzforró. Az arca elgyötört volt, a szemei karikásak… nyoma sem volt annak a mosolygós lánynak, akit annyira szerettem. Felszaladtam az emeletre, megengedtem a hideg vizes csapot, majd visszarohantam hozzá. A karjaimba vettem. Odafent óvatosan levettem róla a pólót és a nadrágot, majd a hideg vízbe tettem.

Néhány perccel később reszketni kezdett. Megsimogattam az arcát.

- Eszter… Heeeey…

- Fázom… - mondta erőtlenül.

- Tudom… - a hangom gyengédséggel volt tele. Közben magamban mondogattam: „Joe! Koncentrálj!”

Lassan kinyitotta a szemét.

- Hogy… Hogy kerültem ide?

A szemei könnyesek voltak. Kezemet a homlokára tettem. Már nem volt forró.

- Cssss… Majd megbeszéljük. Bele tudsz kapaszkodni a nyakamba?

Bólintott.

Kivettem a vízből, bevittem a szobájába, majd az ágyra fektettem.

- Fel tudsz öltözni egyedül? – kérdeztem miközben a szekrényében kutakodtam száraz ruhák után.

- Felöltözni? – nézett rám nagy szemekkel, habár nem voltam benne biztos, hogy lát is. Végignézett magán. – Hol? Hol vannak a ruháim?

- Ezt majd később megbeszéljük. Menni fog, mit gondolsz?

Bólintott.

- Rendben. Addig lemegyek a konyhába. Mikor ettél utoljára?

- Nem… Én nem tudom… talán tegnap… vagy azelőtt…

- Készítek valamit, aztán jövök. – rámosolyogtam, majd lementem.

Gyorsan összedobtam néhány szendvicset. Siettem. Nem akartam sokáig magára hagyni. Mire felértem elaludt.

(Eszter)

Mikor felébredtem már sötét volt. Próbáltam fókuszálni, de nem láttam semmit sem a szobában. Csak egy kezet éreztem... Valaki fogta a kezem... Simogatta a karom...

- Nick? – telt meg élettel és reménnyel a hangom.

- Nem. – hallottam a halk választ, s rögtön elengedte a kezem.

- Joe? Te…? Hogy kerültem az ágyamba? – nem értettem az egészből semmit. Az utolsó amire emlékeztem, hogy fekszem a földön és fázok. Rettenetesen.

- Nem nyitottál ajtót… Féltem, hogy bajod esett… - suttogta.

Újra könnybe lábadt a szemem.

- Annyiszor hívtalak… Egyszer sem vetted fel… Nem hívtál vissza… - mondtam vádlón.

- Ne haragudj… Én… Elfoglalt voltam…

(Joe)

Nem tudtam mit mondjak… Annyira zavaros ez az egész… Azt sem tudtam mit érzek… Vagy mit kellene éreznem… Egyszerűen féltettem… Vele akartam lenni… De azt is tudtam, hogy ebből az egész káoszból, ami a fejemben uralkodik, Eszter semmit sem tudhat meg… Ő Nick barátnője… Legalábbis az volt… És én nem akarom őt elengedni… Egyszerűen képtelen vagyok távol tartani magam tőle…

- Joe? Baj van? – közben az arcomat fürkészte.

- Baj? Nem. – vágtam rá gyorsan. – Jobban vagy már? Megijesztettél.

- Most már minden rendben lesz… - megszorította a kezem – Csak… túl sok volt ez nekem… Nick… Molly… és azt hittem téged is elveszítettelek… - megint sírásra görbült a szája.

Nem bírtam tovább. Magamhoz húztam, s szorosan megöleltem.

- Én itt vagyok… sosem fogsz elveszíteni… - suttogtam.

Rám mosolygott.

-  Holnapra össze tudod szedni magad? – kérdeztem hirtelen.

- Miért? – nézett gyanakvóan.

- Lesz egy koncertünk… egy klubban…

- Jajj… Joe… Én ne… - kezdett tiltakozni, de nem hagytam, hogy végig mondja.

- Nincs de… Eljössz. Már régen buliztunk. – rákacsintottam.

Hosszan hallgatott, majd megszólalt.

- Molly is ott lesz?

Nem akartam becsapni, mert tudtam milyen dühös lenne, ha ott szembesülne az igazsággal.

- Feltételezem. El sem mozdul Nick mellől az utóbbi időben.

Huncut fény csillant a szemében.

- Ismersz valakit, aki az utolsó utáni pillanatban is tud jegyet szerezni egy Jonas  Brothers koncertre? – széles mosoly jelent meg az arcán.

- Ez az én Eszterem! – nevettem.

- De van egy feltételem…

- Már vártam… - rányújtottam a nyelvem.

- Nick nem tudhat róla, hogy ott leszek. Megegyeztünk? – felém nyújtotta a kezét.

Mélyen a szemébe néztem. Úgy tettem, mintha gondolkodnék, majd belecsaptam a kezébe.

-  Áll az alku, Miss Miller…

15. rész

- Sajnálom… Ez miattam történt… Nem kellett volna idejönnöm… – gyötörte magát Joe – Utána megyek és megmagyarázok mindent Nicknek.

A fiú már indult volna, de Eszter elkapta a karját.

- Felejtsd el! – mondta határozottan Eszter.

- Tessék? – nézett rá értetlenül Joe.

- Jól hallottad!

- De… – kezdett volna akadékoskodni, de Eszter ismét elhallgattatta.

- Joe! Elég legyen! Itt az egyedüli ember, aki magyarázattal tartozik, az Nick... – a lány érezte, hogy keményebb hangnemet használt, mint kellett volna – Nézd… – kezdte újra, immár szelídebben – Ma te voltál az egyetlen, aki mellettem állt, amiért nagyon hálás vagyok neked… – megsimogatta az arcát.

A fiú becsukta a szemét és hatalmasat sóhajtott. Ahogy Eszter keze végigfutott az arcán kirázta a hideg. Valami furcsa, számára érthetetlen érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, mintha mindig is ezt a kezet kereste volna… Mintha ez a kéz mindig is hozzá tartozott volna… Gyengéden megfogta az arcát simogató kezet… Kinyitotta a szemét és Eszter mosolygós arcát látta maga előtt. A lány magához húzta, s szorosan átölelte. Joe odasimult hozzá: érezte a haja illatát… Egy pillanatra elfelejtkezett mindenről, ami történt. Eszter suttogása húzta vissza a valóságba.

- Köszönöm! Köszönöm, hogy vagy nekem… hogy mellettem vagy… Igazi barát vagy…

Eszter minden egyes szava olyan volt, mint egy késdöfés Joe számára. Nem tudta, miért is fájnak neki ezek a szavak: „igazi barát vagy”. Ez a mondat visszhangzott a fejében. Kitörölhetetlenül és visszavonhatatlanul beléégett ez a három szó. Nem tudott szabadulni tőlük. Egész testében reszketett. Mintha a valóság kegyetlenül arcon csapta volna…

- Barát… Tiszta őrültség… - morogta maga elé.

- Joe? Minden rendben? – nézett rá Eszter kérdőn.

- Csak azt mondtam, hogy mennem kell! Késő van már… és aludnod kellene… - a fiú összeszedte magát, az arcán nyoma sem volt az előbbi zavartságnak.

- Te mindig figyelsz rám… - mondta fáradt mosollyal az arcán a lány.

- Ez egy barát dolga… - Joe még búcsúzóul megölelte, majd elindult.

Beült az autóba, s hazafelé vette az irányt. Mikor belépett a házba Denist és Id. Kevint találta a nappaliban.

- Joe! Hol voltál? – kérdezte Denise.

- Aggódtunk! – így Id. Kevin.

- Ne haragudjatok… Eszterrel voltam…

- Eszterrel? – kérdezték tágra nyílt szemekkel.

- Tényleg csak nekem tűnt fel, hogy Nick és Molly mennyire megbántották? – csattant fel.

Nem várta meg, hogy válaszoljanak, felrohant a szobájába. Odafent a villanyt sem kapcsolta fel, ledobta a kabátját, majd indult volna a fürdőszobába mikor…

- Azt hittem haza sem jössz reggelig… - hallatszott egy gunyoros hang.

- Jesszus… Te normális vagy?! – kiabált rá Joe.

Nick ült a fotelben.

- Szóval… Megmondanád, hogy mit is kerestél a barátnőm fürdőszobájában az éjszaka közepén? – kérte számon.

- Szóval ilyenkor a barátnőd? – kérdezett vissza.

- Magyarázattal tartozol… Láttam hogy néztél rá egész este… - erőltetett nyugalom bujkált Nick hangjában.

- Nem tartozom neked semmilyen magyarázattal… Akinek magyarázkodnia kell, az egyedül te vagy!

- Valóban?! – emelte fel a hangját.

- Jól hallottad… Jobban tennéd, ha holnap reggel bocsánatot kérnél Esztertől! Megérdemli… - ellágyult a hangja – Nagyon szeret téged az a lány… Csak tudnám miért… - szűrte ki a fogai között.

- Szeret, mi?! Te meg vagy olyan jó testvér, hogy rögvest rohansz hozzá, amint nem vagyok mellette… - kiabált Nick.

- Igen szeret! Pedig sokkal jobbat érdemelne nálad… - Joe szeme szikrákat szórt.

- Igen? Például téged? – gúnyolódott tovább.

Joe elhallgatott.

- Menj ki! Most! – mondta határozottan.

- Szóval így gondolod…

- Nem tartozik rád, hogy én hogy gondolom… és most menj ki…

- Különben?

Joe egy szempillantás alatt Nick előtt termett. A szobában tapintható volt a feszültség. A két fiú farkasszemet nézett.

- Nem érdemled meg őt!

Mindketten reszkettek az idegességtől.

- Ti mit kiabáltok itt az éjszaka közepén? – nyitott be Denise.

- Kérdezd Joe-t! – így Nick.

- Mindkettőtöktől választ várok!

- Itt egyedül Joe tartozik magyarázattal! – makacskodott tovább Nick. Határozottsága eredménnyel járt.

- Joe? – nézett rá Denise.

- Nick megbántotta Esztert…

- Te meg egyből rányomultál! Ne tagadd, láttam mindent! – kiabált Nick magánkívül, s nekiment a testvérének.

- Ebből elég legyen! – állt közéjük Denise, megakadályozva a verekedést. – Nick! Menj a szobádba! Most! – utasította.

Nick sarkon fordult, majd becsapta maga után az ajtót.

- Ezt kettőtöknek kell lerendeznetek, ugye tudod? – váltott lágyabb hangra. – Ebbe nem akarok beleszólni. De látom, hogy bánt valami fiam… és nem csak Nick viselkedése, igaz?

- Most mit tegyek? – roskadt az ágyra Joe.

- Tedd azt, amit helyesnek érzel.

- És ha nem tudom mi a helyes? – nézett maga elé.

- A szíved mindig tudja, hogy mi a helyes…

14. rész ( Jonas-ház )

Joe Eszter számát tárcsázta, de mindhiába: ki volt kapcsolva. Aggódott a lányért, fogalma sem volt, hogy mit csináljon, csak állt ott az ajtóban, majd dühösen beviharzott a nappaliba.

- Nick! Az emeletre! – dörrent rá.

Nick azonban csak állt Molly mellett makacsul.

- Most! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Erre már megmozdult, s kelletlenül követte bátyját.

- Neked mégis mi bajod? – kérdezte Joe.

- Neked mi bajod? – emelte fel a hangját Nick is.

- Tisztában vagy vele, hogy most rohant el a barátnőd? Hogy éjszaka van, és egyedül…  – itt elakadt a hangja, mert most fogta fel saját szavai értelmét… – Egyedül… – nézett maga elé – S mindez miattad és Molly miatt…

- Joe! Te hallod, hogy mit beszélsz? – kezdte felháborodva Nick – Semmit nem csináltam… Mollyt meg hagyd ki az egészből! Ő csak beszélgetni próbált…

- Te nem látsz a szemedtől? Csak neked nem tűnt fel, hogy az a… – nyelt egyet – hogy Molly folyamatosan sértegette Esztert, a barátnődet. Tudod mit jelent ez a szó?

- Én tudom… És te? Te tudod, Joe? – szűrte ki a fogai között.

- Ez most mégis, hogy jön ide? – nézett értetlenül.

- Egész este fogtad a kezét… Láttam, hogy hogy néztél rá… – dühöngött Nick.

- Neked elment az eszed? Csak próbáltam támogatni őt, ha már te, nem tetted… Mert gondolom fel sem tűnt, hogy Esztert mennyire megbántottad, vagy hogy végig a könnyeivel küzdött…

- Te mióta lettél az őrangyala? Jobban tennéd, ha a saját életeddel foglalkoznál, az én barátnőm helyett… – kiabált Nick.

- És te? Te miért nem foglalkozol vele? Miért nem mész utána? – mutatott az ajtó felé Joe.

Molly ekkor lépett be.

- Nicky… – ölelte át hátulról – Nem vinnél haza? – mosolygott bájosan a fiúra, Joe-ra pedig szúrós pillantást vetett. Mindebből Nick semmit nem vett észre.

- Persze, elviszlek. – mondta gondolkodás nélkül.

- Hát ezt nem nézem tovább! – fakadt ki Joe. Lerohant a földszintre, felkapta a kocsikulcsot, s már indult volna, de Id. Kevin megállította.

- Fiam… Hova mész?

- Megkeresem Esztert…

(Joe nézőpontja)

Beültem az autóba. Fogalmam sem volt, hogy merre induljak. Csak azt tudtam, hogy meg kell találnom Esztert. Egyfolytában forgattam a fejem, hátha meglátom valahol… de mintha a föld nyelte volna el.

- Gyalog nem juthatott túl messzire… Remélem nem esett baja… – mondtam ki hangosan azt, ami nyomasztott.

Végül arra jutottam, hogy megnézem, hátha hazament. Leparkoltam a ház előtt a parton. Még megvolt a kulcsom, s mivel senki sem nyitott ajtót, bementem. A ház viszont teljesen üres volt. Semmi nyomát sem láttam, hogy Eszter ott lett volna. Kimentem a hátsó teraszra, leültem. Képtelen voltam felfogni, hogy miért viselkedett úgy Nick. Hiszen itt van ez a kedves lány, a gyönyörű mosolyával… Meredten néztem magam elé, mikor belémhasított a felismerés. Felpattantam és elindultam a sziklák felé. Valamiért azt gondoltam, hogy ott lesz.

- Csakis oda mehetett… – mondtam magamnak.

Korom sötét volt, nem néztem a lábam elé, csak futottam… Mikor odaértem csalódottan pillantottam körbe: nem láttam semmit és senkit. Már épp indultam volna vissza, mikor megpillantottam: ott ült a parton, ahol a víz a homokot nyaldossa. Annyira megörültem neki, hogy odarohantam és átöleltem.

- Hát megvagy végre… annyira aggódtam…

Csupa víz volt, reszketett.

- Joe? Hogy… hogy találtál meg?

- Csak reméltem, hogy itt leszel… – kisimítottam a vizes haját az arcából.

- Nick is veled van? – nézett rám reménykedve.

Hallgattam. Nem tudtam mit is mondhatnék.

- Joe? Kérlek…

- Nick… Nos ő... Összevesztünk… Utána hazavitte Mollyt… – nem tudtam a szemébe nézni.

Egy szót sem szólt, csak a vizet nézte.

- Gyere… – felhúztam a karjánál fogva – Csupa víz vagy… Hazakísérlek…

Nem ellenkezett, de továbbra sem szólalt meg. Csak összetörten lépkedett mellettem. Bementünk a házba, bezártam az ajtót. Lerogyott a padlóra.

- Készítek neked egy teát, meg egy forró fürdőt.

Nem reagált, így kezébe adtam a bögrét.

- Idd meg jó? Mindjárt jövök.

Bementem a fürdőbe és teleengedtem a kádat. Bekészítettem neki egy törölközőt, majd visszamentem hozzá: még mindig ugyanúgy ült, ahogy ott hagytam.

- Gyere Eszter… – megfogtam gyengéden a kezét, és az emeleti fürdő felé húztam. Nem tiltakozott. – Most magadra hagylak, jó?

Csak bólintott. Lementem a nappaliba, s leültem a zongorához. Mikor felpillantottam, már eltelt fél óra és semmi mozgást nem észleltem az emeletről. Valamiért rossz érzésem volt.

Felrohantam. Kopogtam. Semmi válasz.

- Eszter… Eszter minden rendben? – aggodalmaskodtam. Nem kaptam választ. – Eszter… kérlek… – csak a csend felelt. Nem gondolkodtam. Berontottam a fürdőszobába.

A lány ott ült ruhástól a kádban. Zokogott.

- Hát ezért csináltam neked forró fürdőt? – erre felnézett, s halvány mosoly jelent meg az arcán. Itt a pillanat, gondoltam, most talán sikerül egy kis életet rázni belé. Nem tétováztam. Bemásztam mellé úgy ahogy voltam: ruhástól, cipőstől. Ekkor megszólalt:

- Te megőrültél?

- Én? – komolyságot erőltettem magamra – Te ülsz ruhástól a vízben… Gondoltam ez valami európai szokás lehet… Kétségtelenül érdekesebb így a fürdés…

Ekkor kitrt belőle a nevetés.

- Te tiszta bolond vagy Joe Jonas. Különben is mit keresel itt?

- Én csak… aggódtam érted… – lesütöttem a szemem.

- Ez… kedves tőled… habár… – elhallgatott.

- Jobban örültél volna Nicknek, igaz? – tudtam, hogy erre gondolt. De amint kimondtam, egy egészen furcsa érzés kerített a hatalmába.

Bólintott. Minden szó nélkül felálltam és próbáltam kimászni a kádból, már amennyire ezt a vizes ruháim engedték.

- Joe! Most mit csinálsz? Én nem akartalak…

- Én most… jobb ha megyek…

- Kérlek ne… – ezzel a lendülettel elkapta a felsőm ujját, s visszahúzott. Megcsúsztam. Ráestem Eszterre. Az arcunk olyan közel került egymáshoz, mint még soha. Csak most vettem észre igazán, hogy milyen szépek a szemei. Némán néztük a másikat. Eszter elkezdett kuncogni, miközben próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat, hogy lemásszak róla. Roppant szórakoztatónak találta. A következő pillanatban azonban minden jókedvünk elszállt. Nick hangját hallottuk.

- Csak nem megzavartunk valamit? – kérdezte gúnyosan.

- Nicky… úgy sajnálom… Látod én mondtam neked, hogy ez a lány… – de Mollynak már nem volt ideje befejezni a mondatot, mert Eszter megtalálta a hangját.

- Na ebből elég legyen! Te! – nézett Mollyra – Menj el! Most!

- Ne beszélj így vele! – csattant fel Nick – Ha tudni akarod, az ő ötlete volt, hogy jöjjünk ide… Szerette volna, ha kibékülünk… De látom már van, aki vigasztaljon!

Erre Nick sarkon fordult, Molly még egy gonosz vigyort megejtett, majd utána ment.

13. rész ( Jonas-ház )

Molly Esztert méregette, majd a tekintete megakadt a lány arcán. Eszter állta a pillantását, az arcáról azonban semmit sem lehetett leolvasni. Egyedül a mellette álló Joe érzékelte, hogy egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, mikor Molly kimondta azt a bizonyos szót. A fiú óvatosan megtámasztotta a derekánál fogva, s biztató pillantást vetett rá. Ezt azonban senki nem észlelte a jelen lévők közül. Ott, akkor, abban a pillanatban mindketten érezték, hogy egy néma, szavak nélküli, ki nem mondott barátság köttetett kettejük között. Elsőként Denise tért magához.

- Molly kedvesem… Itt maradsz velünk vacsorára? – törte meg a döbbent csendet.

- Denise… egy ilyen meghívásra hogyan is tudnék nemet mondani? – felelte nyájasan Molly.

Eszter ekkor újra megingott, de Joe elkapta a kezét.

- Tarts ki! – súgta oda kedvesen – Csak egy vacsora, és utána elmegy. – megszorította a lány kezét, mintha nyomatékot akart volna adni az utolsó mondatának.

Eszter csak bólintott. Elhatározta, hogy nem hagyja magát, azonban ezt az elhatározást Molly igen hamar aláásta.

- Akkor szerintem, le is ülhetnénk az asztalhoz… - találta meg a hangját Id. Kevin.

- Remek ötlet! – pislogott hatalmasakat Molly, majd egy hirtelen váltással minden ártatlanság eltűnt a hangjából. – Ó… Milyen kedvesek vagytok, hogy a régi, megszokott helyemre teríttettetek meg! – s gonosz mosoly jelent meg a szája szélén, miközben Esztert nézte.

Ezalatt mindenki elfoglalta a helyét a megterített asztalnál. Molly öröme nem volt véletlen, hiszen az Eszternek szánt, Nick melletti széken foglalt helyet. Mire Eszter észbe kapott, már csak ő és Joe álltak, s Nicknek ez fel sem tűnt, annyira lefoglalta Molly... Egészen addig, amíg a lány hátra nem fordult Eszterhez.

- Hoznál egy másik poharat? Én ebből nem iszom… de hát ezt már tudhatná a személyzet… – s lenéző pillantást vetett a lányra.

Eszter teljesen ledermedt. Ebből az állapotból csak az zökkentette ki, hogy Joe még mindig fogta a kezét… Pontosabban iszonyatos erővel szorította.

- Ezt _ mégis _ hogy _ képzeli ez a… - szűrte ki a fogai között.

Nick továbbra is hallgatott. Fel sem tűnt neki, hogy a barátnőjét szánt szándékkal sértegeti Molly.

- Eszter nem a személyzet… – kezdte Denise, de Molly belevágott a szavába, kihasználva az alkalmat, hogy újra megsértse a lányt.

- Jajj… Őszintén sajnálom… Olyan figyelmetlen vagyok… Joe, hát be sem mutatsz a barátnődnek? – szúrt oda még egyet Eszternek. Erre Nick is felkapta a fejét.

- Ő nem az én... barátnőm! – mondta indulatosan Joe, s közben Nickre nézett szúrós szemekkel.

- Ööö… igen… Molly, ő Eszter, a… barátnőm. – mondta kis hezitálás után a fiú.

- Valóban? – pislogott nagy szemekkel Nickre – Akkor csak engem zavart össze, hogy a testvéred egész este el sem engedte a kezét? Vagy ez nálatok természetes? – tekintetét Eszterék felé fordította, akik még mindig fogták egymás kezét. Nick pedig követte Molly mozdulatát. Csak most tudatosult benne, hogy a lány igazat mond.

- Nem. Nem az. – az ő hangja is indulattól csengett.

Szinte tapintható volt a feszültség a levegőben. Most Id. Kevin próbálta menteni a helyzetet.

- Akkor lássunk hozzá! – majd Denise felé fordult – Drágám! Hozz kérlek még egy terítéket Eszternek!

A vacsora viszonylag csendben telt. A korábbi jó hangulatnak nyoma sem volt. Molly volt az egyetlen, aki ezt a helyzetet kifejezetten élvezte is.

- És Eszter… mesélj egy kicsit magadról… például, hogy találkoztatok az én Nickymmel? – mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ez az érdeklődés csupán látszólagos.

- Ez csak a vihar előtti csend! – súgta oda Joe Eszternek – Ki akar borítani…

- Véletlenül találkoztunk a tengerparton. – a lány hangja minden érzelemtől mentes volt.

- Igazán? Milyen különös… – egy pillanatra úgy tett, mintha elgondolkozna a válaszon – És… játszol valamilyen hangszeren? – amint kimondta a kérdést, látta Eszter arcán, hogy célt talált, s széles mosolyra húzta a száját.

- Nem. – Eszter nyugalma a végéhez közeledett, kezdett erőt venni rajta a tehetetlen düh. Belül majd felrobbant, hiszen ott ült vele szemben Nick, akit teljes szívéből szeretett, és aki most egy másik lány mellett ült, s hagyja, hogy megalázzák.

- Akkor biztosan énekelsz, igaz? – Molly egyre magabiztosabb lett.

- Nem énekelek. – Eszter szeme szikrákat szórt. Csak Joe láthatta, hogy a lány az asztal alatt a kezét tördeli idegességében.

- Akkor mégis… mégis mit csinálsz te ezzel a lánnyal? – fordult hirtelen Nickhez.

Ő azonban mélyen hallgatott. Ez volt az a pont, amikor Eszter már úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Szemében egy könnycsepp jelent meg.

- Elég legyen Molly! – csattant fel Joe.

- Ezt mégis hogy értsem? – kérdezte ismét ártatlan hangon.

- Úgy ahogy mondtam: hagyd békén Esztert! – mondta lassan.

- Joe! – nézett rá Nick – Molly csak beszélgetni próbált…

Joe épp készült, hogy visszavágjon neki, de Eszter elkapta a karját.

- Hagyd kérlek… – próbálta visszafojtani a könnyeit – Denise, Kevin… Nagyon köszönöm a meghívást! – mosolyt erőltetett az arcára. Majd amilyen gyorsan csak tudott a bejárati ajtóhoz sietett.

Joe felpattant, dühösen Nickre nézett, s a lány után futott.

- Eszter várj…

De már csak a bejárati ajtó csattanását hallotta. Mire kiért, a lány alakja eltűnt az éjszaka sötétjében...

12. rész ( Jonas-ház )

Eszter és Nick az ajtóban toporogtak. A lány hatalmasat sóhajtott.

- Mehetünk? – kérdezte Nick kedvesen.

Eszter nem felelt csak bólintott. Idegesen szorongatta Nick kezét. Beléptek, s a nappaliban Joe-t találták.

- Sziasztok! – odament Eszterhez és megölelte – Felkészültél? – vigyorgott rá.

- Nem igazán… - mondta halkan a lány.

- Gyertek beljebb, ne ácsorogjatok  ott! – hallatszott a konyha felől Denise hangja.

Esztert úgy húzta maga után Nick. Szinte reszketett az idegességtől.

- Anya, Apa: bemutatom Esztert! – Nick arca ragyogott a büszkeségtől.

Eszter villámgyorsan összeszedte magát, s zavarát kedves mosoly váltotta fel.

- Jó estét Mr és Mrs Jonas!

-  Ugyan… Kevin & Denise… Kérlek… - ölelte meg Denise.

- Nekem volna egy kis dolgom. Magatokra hagyhatlak titeket egy kicsit? – fordult Nick Eszterhez.

- Menj csak…! - simogatta meg az arcát – Segítsek valamit? – nézett Denisre.

- Milyen kedves… Megterítenél? Abban a szekrényben találsz tányérokat! – mutatott a konyha másik felében álló szekrényre – Csak öten leszünk!

Eközben Nick a nappaliban pusmogott Joe-val. Kb. 20 perc telhetett el, mikor Joe berohant a konyhába és elkapta Eszter kezét.

- Beszélnem kell veled! – mondta komolyan.

- Joe! Baj van? Megrémítesz!

- Ne itt… - titokzatoskodott – Csak gyere!

Végül a hátsó teraszon állt meg. Úgy intézte a dolgot, hogy Eszter háttal legyen a kertnek.

- Na? Mit szeretnél mondani? – meredt rá Eszter.

- Csak annyit… - húzta széles mosolyra a száját – hogy fordulj meg!

- Joe! Ez igazán rossz vicc…

Joe azonban nem várta meg, hogy befejezze a lány a mondatot, hanem a vállánál fogva a kert felé fordította.

- Istenem… - Eszter nem találta a hangját.

Joe rákacsintott, majd bement a házba. A kert tele volt gyertyákkal, a medence felett lampionok lógtak. A kerti lugashoz vezető kis ösvényt fáklyák szegélyezték.  Hihetetlenül festett mindez az éjszakai égbolt alatt. Mintha a csillagok csak értük ragyogtak volna olyan fényesen. Eszter lassan lépkedett, követte a fáklyák fényét. Lágy szellő futott végig a kerten... Eljátszadozott a hajfürtjeivel… A lány beleborzongott… Majd az éjszaka csendjét zongoraszó törte meg… Valahonnan a kert végéből jött. Eszter egyre izgatottabban kereste a hang forrását. Mikor megpillantotta, elállt a lélegzete: a zongora körül mindenhol virágszirom volt szétszórva… Nick csak őt nézte és énekelt: 

It's hard to believe,
Where we are now.
Your hand in mine, babe,
Feels right somehow.
But now it's okay,
So don't make a sound.
Cause it's almost perfect,
So, baby, Don't you look down.

We've had our past, leave that behind.
Cause none of it lasts,
All that we have is tonight.

Cause you're not the only one,
Who's ever felt this way.
Don't let the world cave in,
Just tell me that you'll stay.

Now that the pain is done,
No need to be afraid.
We don't have time to waste,

Just tell me that you'll stay.

Beautiful, one of a kind.
You're something special babe,
And you don't even realize
That you're my hearts desire.

All I want and more.
I know you're scared,
But I promise, babe,
I'm not who I was before.

Cause you're not the only one,
Who's ever felt this way.
Don't let the world cave in,
Just tell me that you'll stay.

Now that the pain is done,
No need to be afraid.
We don't have time to waste,
Just tell me that you'll stay.

Cause you're not the only one,
Who's ever felt this way.
Don't let the world cave in,
Just tell me that you'll stay.

Now that the pain is done,
no need to be afraid.
We don't have time to waste,
Just tell me that you'll stay.

Tell me, tell me you'll stay.
No, tell me.
Tell me that you'll stay.

Eszter csak állt és potyogtak a könnyei. Nick odament hozzá és forró csókot lehelt ajkára.

- Tudod milyen nap van ma? – nézett Eszterre mosolyogva, közben óvatosan törölgette az arcáról a könnyeket.

- Ma van 3 hete, hogy először találkoztunk a parton – folytatta – Ezt a dalt… néhány napja írtam… Közben csak Rád gondoltam… - megremegett a hangja – Tudom, hogy félsz ettől az egésztől, ami velünk történik… Tudom, hogy nem könnyű hozzászoknod, hogy minden lépésünket újságírók figyelik… De… - egy karláncot vett elő, amin egy medál függött: egy N & egy E egymásba fonódva. Óvatosan Eszter csuklójára csatolta – szeretném ha tudnád: ezentúl az én családom, a Te családod is… és ezt a lehető legkomolyabban gondolom… Szeretlek Eszter Miller… és remélem egy nap majd… a mi életünk is összefonódik, akárcsak a két betű a medálon…

Eszter alig tudott megszólalni:

- Nicolas Jonas… Én is szeretlek… Teljes szívemből… Ahogy soha, senkit azelőtt… Ígérem, hogy melletted leszek… amíg csak boldoggá tudlak tenni…

Eszter & Nick hosszú forró csókban forrt eggyé. Talán el sem engedték volna egymást, ha nem jelenik meg a könnyes szemű Denise, nyomában férjével és fiával.

- Ne haragudjatok, de olyan kíváncsiak voltunk… - szabadkozott.

- Isten hozott a családunkban – mondta meghatottan id. Kevin és megölelte a két fiatalt. Majd a példáját követve Denise és Joe is csatlakozott hozzájuk. Igazán felemelő pillanat volt.

- És most… - szólalt meg Denise, miközben a könnyeit törölgette – mit szólnátok hozzá, ha ennénk valamit?

- Mehetünk! – mondták szinte egyszerre.

Eszter és Nick csak egymással voltak elfoglalva. Olyan boldogok voltak, hogy madarat lehetett volna fogatni velük. Denise és Joe épp az ételeket szervírozták, mikor megszólalt a csengő. Id. Kevin nyitotta ajtót. Hangja meglepődéstől csengett:

- Molly?

- Á Kevin… Örülök, hogy látlak… Az én Nickem merre van? – közben már be is ment a nappaliba.

Id. Kevin segítségkérőn nézett feleségére, de a döbbenettől ő sem tudott semmit sem tenni. Arra sem volt idejük, hogy figyelmeztessék az éppen belépő Nicket.

- Nickyyyyy… - csak ennyit lehetett hallani és Molly máris a fiún csüngött.

Eszter csak állt az ajtóban és tehetetlenül nézte, amint szerelmét egy másik lány öleli. Majd összeszedte minden erejét, hogy képes legyen nyugalmat erőltetni a hangjára.

- Nick…? – nézett rá várakozón.

A fiú próbált kiszabadulni Molly öleléséből, azonban kevés sikerrel járt. Eszter látszólag higgadtan tűrte, de legbelül dühöngött. Karjait összefonta maga előtt, szemöldökét felhúzta, így meredt a párosra. Végül a mellette álló Joe-hoz fordult:

- Szóval… Elmondanád, hogy ki ez a lány?

- Hát Ő… Ő… Nick gyerekkori… - nem igazán tudta, hogy mit is mondjon.

- Szerelme... – fejezte be mosolyogva a mondatot helyette a lány.

11. rész

( Eszter )

Reggel arra ébredtem, hogy szól a csengő.  Felvettem a köntösömet, s leszaladtam ajtót nyitni.

- Jó reggelt! – mosolygott rám Nick.

- Heeey… - mondtam halkan és hozzábújtam. – Nem úgy volt, hogy ma nem találkozunk?

- Átszerveztem a napomat, így tied a délelőttöm… és ami azt illeti az estém is. – rám kacsintott – Egyébként hoztam neked reggelit! – mondta miközben a konyha felé tartott.

- Édes vagy! – lefeküdtem a kanapéra, mert majd leragadt a szemem a fáradtságtól.

- Valami baj van? Miért vagy ilyen kimerült? – aggodalmaskodott.

- Nincsen semmi baj – mosolyogtam bágyadtan – csak az időeltolódás… még nem szoktam hozzá… - elhallgattam.

Mélyen a szemembe nézett.

- Tényleg csak erről van szó?

- Ami azt illeti, van itt még valami… Megkaptam az értesítőt az itteni főiskolától, hogy elfogadják a jelentkezésemet… de – gondterhelten sóhajtottam – írnom kell egy angol tesztet, aminek legalább 90%-osnak kell lennie.

- Ez azt jelenti, hogy… itt maradsz… velem? – kérdezte ujjongva.

- Azt… Feltéve, ha sikerül a teszt… - elszomorodva a padlót néztem.

A következő pillanatban Nick felkapott és körbepördült velem a nappali közepén. Majd kibújt a bőréből örömében.  Csak ölelt és csókolt megállás nélkül.

-  El sem hiszem… - mondta fülig érő mosollyal az arcán.

Újra a padlóra meredtem. Képtelen voltam vele együtt örülni. Mintha kitalálta volna, hogy mi jár a fejemben.

-  Eszter! – közben az arcomat simogatta – Ne izgulj már! Jól beszélsz angolul, menni fog! – biztatott.

-  De nem elég jól Nick! Ez nem laza csevegés lesz a barátokkal! – a hangom élesen csattant. Dühös voltam. Magamra… Rá… Mindenkire… Iszonyatosan tehetetlennek éreztem magam… és féltem ettől az egésztől, ami rám vár.

- Majd segítek! – szorosan átölelt, közben a hátamat simogatta. – Együtt mindent megoldunk, rendben?

Zaklatott voltam. Nem szóltam egy szót sem, csak bólintottam.

-  Most pedig… - húzta hatalmas mosolyra a száját, s a karjaiba kapott. Így vitt fel a lépcsőn egészen az ágyamig. Óvatosan letett, majd betakargatott. – Pihend ki magad kérlek… A szüleim várnak minket vacsorára és nem szeretném, ha a fáradtság miatt rosszul éreznéd majd magad.

- Vacsorára? Te jó ég Nick… - a mondatot már nem tudtam befejezni. Erőt vett rajtam a kimerültség… és elnyomott az álom.

( Nick )

-  Itt maradok, amíg fel nem ébredsz! – suttogtam, majd lágy csókot leheltem a homlokára. Egy darabig néztem, ahogy alszik, majd elővettem Eszter gitárját. Csak figyeltem őt… Olyan volt, mint egy igazi angyal… Halkan énekeltem.

„ When you will, when you won’t… I do…”

Álmában mosolygott. Letettem a gitárt és odabújtam mellé. Azon gondolkodtam, hogy milyen ironikus is az élet: mennyire kerestem őt… Pedig mindvégig itt volt… a saját szobámban…

( Eszter )

Éreztem, hogy nagyon melegem van. Kinyitottam a szemem, s Nick ott aludt mellettem. Szorosan ölelt, még álmában is. Még csak délután 4 óra volt. Úgy döntöttem, hogy lezuhanyozok, utána felébresztem őt is.

Bementem a fürdőbe, ledobtam a ruháimat és megnyitottam a zuhanyt. Valahol azt reméltem, hogy a víz lemossa az idegességemet is, az este miatt. Úgy 20 perc elteltével elzártam a vizet. Magam köré tekertem egy törölközőt. Észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül.

- Szia – bújt hozzám Nick hátulról.

- Te mióta állsz itt? – nevettem.

- Nem elég rég… - adott egy puszit a vállamra. Kirázott a hideg. Lágyan végigsimította a nyakamat. Egyre gyorsabban vettem a levegőt. Éreztem, hogy már nem sokáig bírom kordában tartani a vágyaimat. Megfordultam és megcsókoltam… Olyan hevesen, mint soha senkit azelőtt… Óvatosan, ám annál határozottabban a falhoz szorított. Testünk egymásnak feszült. Tudtam, hogy az ő önuralma is a végét járja. Egyáltalán nem gondolkodtam. Kigomboltam az ingét s ledobtam a földre. Végigsimítottam a mellkasát… ám ekkor a kezembe akadt a nyaklánca.

- Ezzel mi legyen? – a tisztasággyűrűt néztem.

- …Én… Ugye tudod, hogy ez nekem fontos? – lesütötte a szemét.

- Nicolas Jerry Jonas, kérlek nézz rám! – kedvesen mosolyogtam – Te vagy a legjobb dolog az életemben… Melletted leszek, bárhogy alakuljanak is a dolgok! Téged akarlak… ez a gyűrű… nos, ez is te vagy… Tiszteletben tartom a döntésed és nem nehezítem meg a dolgod… egyelőre… - nevettem el magam.

- Ezt megköszönöm… egyelőre… -  nyújtotta rám a nyelvét – De most már igyekeznünk kellene… Anya rosszul tűri a késést – kacsintott rám.

- Á… szóval mégsem álmodtam azt a dolgot a vacsoráról… - viccelődtem.

- Nem bizony! Úgyhogy nyomás öltözni! – nevetett.

   

10. rész ( Jonas-ház )

…1 héttel később…

Denise és id. Kevin a nappaliban ücsörgött a reggeli kávéja mellett, közben a héten megjelent újságokat lapozták át. A legtöbb bulvár magazin címlapján Eszter és Nick volt, amint a színpadon csókolóznak.

- És az utolsó… - rakott egy újabb lapot a stóc tetejére id. Kevin.

- Azt hiszem beszélnünk kellene Nickkel – mondta Denise.

Id. Kevin egyetértően bólintott.

- Megyek felébresztem – így Denise.

Az emeleten csak Joe és Nick voltak, mert Frankie Kevinéknél töltött pár napot.

- Nick… Kicsim… Kelj fel… Beszélnünk kell veled! – ébresztgette kedvesen.

- Mennyi az idő? – nyöszörgött a fiú, de a szemét sem nyitotta ki.

- 7:30. Öltözz fel, aztán gyere le a nappaliba, kérlek!

- Mindjárt… - fordult át a másik oldalára.

Denise elhúzta a függönyt, hogy világosabb legyen a szobában, aztán kiment. Nick kivánszorgott a fürdőszobába, megmosakodott, magára kapott egy pólót és egy farmert, végül lement a nappaliba.

- Fiam… leülnél egy kicsit?! – id. Kevin hangja komolyan csengett.

- Valami baj van? – Nick csodálkozva nézett a szüleire.

- Kicsim… - ült mellé Denise – Megmagyaráznád, hogy mi folyik itt? Mit jelentsenek ezek a szalagcímek?

Nick maga elé vette az újságokat, s átfutotta a cikkeket.

- „A szerencsés rajongó Nick Jonas karjaiban landolt…” / „ Mindent elsöprő szerelem vagy egyestés románc?” / „Rajongó vagy barátnő?” / „Ki a titokzatos lány?” – olvasta hangosan. – Na ebből elég! Ez mind szemét! – megfogta az újságokat és kidobta azokat.

- Akkor esetleg elmondhatnád az igazat, ha már a címlapokról kell megtudnunk, hogy barátnőd van… - ráncolta a homlokát id. Kevin.

- Mert a barátnőd, ugye?! – kérdezte félve Denise.

Nick elmosolyodott.

- Természetesen az. Tudjátok nem akartam beszélni róla addig, amíg nem nem vagyok teljesen biztos az érzéseimben… de ott a színpadon… - hatalmasat sóhajtott -  Ne haragudjatok, nem akartam, hogy máshonnan tudjátok meg… - lesütötte a szemét.

- Kiengesztelhetsz… - mosolygott sokatmondóan Denise.

- Amennyiben? – nézett rá csillogó szemekkel Nick.

- Szeretném, ha áthívnád ma vacsorára! – vette át a szót id. Kevin.

- Kit hív át Nick vacsorára? – kérdezte Joe egy hatalmas ásítás közepette.

- A barátnőjét – közben Denise fia reakcióját figyelte.

Joe arca felderült.

-Á… a kedvenc cserfes csajszim itt vacsorázik… - nevetett - Jó móka lesz!

Szülei tágra nyílt szemeket meresztettek rá.

- Te tudtál róla? – kérdezték szinte egyszerre.

- Persze… Sőt Kev is… ha már itt tartunk… - közben a hűtőben kotorászott.

- Joseph! – csendült erőteljesen Denise hangja.

- Igen anya? – fordult meg lassan.

- Mióta tudod?

- Kezdettől fogva… - bájosan pislogott anyjára.

- Anya figyelj…  - szólt közbe Nick - Én kértem őket, hogy ne mondjanak semmit nektek.

- Szépen összetartotok ti hárman, szó se róla… - nézett végig rajtuk.

- Denise… hát nem erre neveltük őket? – próbálta megenyhíteni id. Kevin.

- Igazad van… - ölelte meg férjét, majd hirtelen Nickhez fordult. – 7-kor vacsora, ne késsetek!