14. rész ( Jonas-ház )

Joe Eszter számát tárcsázta, de mindhiába: ki volt kapcsolva. Aggódott a lányért, fogalma sem volt, hogy mit csináljon, csak állt ott az ajtóban, majd dühösen beviharzott a nappaliba.

- Nick! Az emeletre! – dörrent rá.

Nick azonban csak állt Molly mellett makacsul.

- Most! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Erre már megmozdult, s kelletlenül követte bátyját.

- Neked mégis mi bajod? – kérdezte Joe.

- Neked mi bajod? – emelte fel a hangját Nick is.

- Tisztában vagy vele, hogy most rohant el a barátnőd? Hogy éjszaka van, és egyedül…  – itt elakadt a hangja, mert most fogta fel saját szavai értelmét… – Egyedül… – nézett maga elé – S mindez miattad és Molly miatt…

- Joe! Te hallod, hogy mit beszélsz? – kezdte felháborodva Nick – Semmit nem csináltam… Mollyt meg hagyd ki az egészből! Ő csak beszélgetni próbált…

- Te nem látsz a szemedtől? Csak neked nem tűnt fel, hogy az a… – nyelt egyet – hogy Molly folyamatosan sértegette Esztert, a barátnődet. Tudod mit jelent ez a szó?

- Én tudom… És te? Te tudod, Joe? – szűrte ki a fogai között.

- Ez most mégis, hogy jön ide? – nézett értetlenül.

- Egész este fogtad a kezét… Láttam, hogy hogy néztél rá… – dühöngött Nick.

- Neked elment az eszed? Csak próbáltam támogatni őt, ha már te, nem tetted… Mert gondolom fel sem tűnt, hogy Esztert mennyire megbántottad, vagy hogy végig a könnyeivel küzdött…

- Te mióta lettél az őrangyala? Jobban tennéd, ha a saját életeddel foglalkoznál, az én barátnőm helyett… – kiabált Nick.

- És te? Te miért nem foglalkozol vele? Miért nem mész utána? – mutatott az ajtó felé Joe.

Molly ekkor lépett be.

- Nicky… – ölelte át hátulról – Nem vinnél haza? – mosolygott bájosan a fiúra, Joe-ra pedig szúrós pillantást vetett. Mindebből Nick semmit nem vett észre.

- Persze, elviszlek. – mondta gondolkodás nélkül.

- Hát ezt nem nézem tovább! – fakadt ki Joe. Lerohant a földszintre, felkapta a kocsikulcsot, s már indult volna, de Id. Kevin megállította.

- Fiam… Hova mész?

- Megkeresem Esztert…

(Joe nézőpontja)

Beültem az autóba. Fogalmam sem volt, hogy merre induljak. Csak azt tudtam, hogy meg kell találnom Esztert. Egyfolytában forgattam a fejem, hátha meglátom valahol… de mintha a föld nyelte volna el.

- Gyalog nem juthatott túl messzire… Remélem nem esett baja… – mondtam ki hangosan azt, ami nyomasztott.

Végül arra jutottam, hogy megnézem, hátha hazament. Leparkoltam a ház előtt a parton. Még megvolt a kulcsom, s mivel senki sem nyitott ajtót, bementem. A ház viszont teljesen üres volt. Semmi nyomát sem láttam, hogy Eszter ott lett volna. Kimentem a hátsó teraszra, leültem. Képtelen voltam felfogni, hogy miért viselkedett úgy Nick. Hiszen itt van ez a kedves lány, a gyönyörű mosolyával… Meredten néztem magam elé, mikor belémhasított a felismerés. Felpattantam és elindultam a sziklák felé. Valamiért azt gondoltam, hogy ott lesz.

- Csakis oda mehetett… – mondtam magamnak.

Korom sötét volt, nem néztem a lábam elé, csak futottam… Mikor odaértem csalódottan pillantottam körbe: nem láttam semmit és senkit. Már épp indultam volna vissza, mikor megpillantottam: ott ült a parton, ahol a víz a homokot nyaldossa. Annyira megörültem neki, hogy odarohantam és átöleltem.

- Hát megvagy végre… annyira aggódtam…

Csupa víz volt, reszketett.

- Joe? Hogy… hogy találtál meg?

- Csak reméltem, hogy itt leszel… – kisimítottam a vizes haját az arcából.

- Nick is veled van? – nézett rám reménykedve.

Hallgattam. Nem tudtam mit is mondhatnék.

- Joe? Kérlek…

- Nick… Nos ő... Összevesztünk… Utána hazavitte Mollyt… – nem tudtam a szemébe nézni.

Egy szót sem szólt, csak a vizet nézte.

- Gyere… – felhúztam a karjánál fogva – Csupa víz vagy… Hazakísérlek…

Nem ellenkezett, de továbbra sem szólalt meg. Csak összetörten lépkedett mellettem. Bementünk a házba, bezártam az ajtót. Lerogyott a padlóra.

- Készítek neked egy teát, meg egy forró fürdőt.

Nem reagált, így kezébe adtam a bögrét.

- Idd meg jó? Mindjárt jövök.

Bementem a fürdőbe és teleengedtem a kádat. Bekészítettem neki egy törölközőt, majd visszamentem hozzá: még mindig ugyanúgy ült, ahogy ott hagytam.

- Gyere Eszter… – megfogtam gyengéden a kezét, és az emeleti fürdő felé húztam. Nem tiltakozott. – Most magadra hagylak, jó?

Csak bólintott. Lementem a nappaliba, s leültem a zongorához. Mikor felpillantottam, már eltelt fél óra és semmi mozgást nem észleltem az emeletről. Valamiért rossz érzésem volt.

Felrohantam. Kopogtam. Semmi válasz.

- Eszter… Eszter minden rendben? – aggodalmaskodtam. Nem kaptam választ. – Eszter… kérlek… – csak a csend felelt. Nem gondolkodtam. Berontottam a fürdőszobába.

A lány ott ült ruhástól a kádban. Zokogott.

- Hát ezért csináltam neked forró fürdőt? – erre felnézett, s halvány mosoly jelent meg az arcán. Itt a pillanat, gondoltam, most talán sikerül egy kis életet rázni belé. Nem tétováztam. Bemásztam mellé úgy ahogy voltam: ruhástól, cipőstől. Ekkor megszólalt:

- Te megőrültél?

- Én? – komolyságot erőltettem magamra – Te ülsz ruhástól a vízben… Gondoltam ez valami európai szokás lehet… Kétségtelenül érdekesebb így a fürdés…

Ekkor kitrt belőle a nevetés.

- Te tiszta bolond vagy Joe Jonas. Különben is mit keresel itt?

- Én csak… aggódtam érted… – lesütöttem a szemem.

- Ez… kedves tőled… habár… – elhallgatott.

- Jobban örültél volna Nicknek, igaz? – tudtam, hogy erre gondolt. De amint kimondtam, egy egészen furcsa érzés kerített a hatalmába.

Bólintott. Minden szó nélkül felálltam és próbáltam kimászni a kádból, már amennyire ezt a vizes ruháim engedték.

- Joe! Most mit csinálsz? Én nem akartalak…

- Én most… jobb ha megyek…

- Kérlek ne… – ezzel a lendülettel elkapta a felsőm ujját, s visszahúzott. Megcsúsztam. Ráestem Eszterre. Az arcunk olyan közel került egymáshoz, mint még soha. Csak most vettem észre igazán, hogy milyen szépek a szemei. Némán néztük a másikat. Eszter elkezdett kuncogni, miközben próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat, hogy lemásszak róla. Roppant szórakoztatónak találta. A következő pillanatban azonban minden jókedvünk elszállt. Nick hangját hallottuk.

- Csak nem megzavartunk valamit? – kérdezte gúnyosan.

- Nicky… úgy sajnálom… Látod én mondtam neked, hogy ez a lány… – de Mollynak már nem volt ideje befejezni a mondatot, mert Eszter megtalálta a hangját.

- Na ebből elég legyen! Te! – nézett Mollyra – Menj el! Most!

- Ne beszélj így vele! – csattant fel Nick – Ha tudni akarod, az ő ötlete volt, hogy jöjjünk ide… Szerette volna, ha kibékülünk… De látom már van, aki vigasztaljon!

Erre Nick sarkon fordult, Molly még egy gonosz vigyort megejtett, majd utána ment.

13. rész ( Jonas-ház )

Molly Esztert méregette, majd a tekintete megakadt a lány arcán. Eszter állta a pillantását, az arcáról azonban semmit sem lehetett leolvasni. Egyedül a mellette álló Joe érzékelte, hogy egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, mikor Molly kimondta azt a bizonyos szót. A fiú óvatosan megtámasztotta a derekánál fogva, s biztató pillantást vetett rá. Ezt azonban senki nem észlelte a jelen lévők közül. Ott, akkor, abban a pillanatban mindketten érezték, hogy egy néma, szavak nélküli, ki nem mondott barátság köttetett kettejük között. Elsőként Denise tért magához.

- Molly kedvesem… Itt maradsz velünk vacsorára? – törte meg a döbbent csendet.

- Denise… egy ilyen meghívásra hogyan is tudnék nemet mondani? – felelte nyájasan Molly.

Eszter ekkor újra megingott, de Joe elkapta a kezét.

- Tarts ki! – súgta oda kedvesen – Csak egy vacsora, és utána elmegy. – megszorította a lány kezét, mintha nyomatékot akart volna adni az utolsó mondatának.

Eszter csak bólintott. Elhatározta, hogy nem hagyja magát, azonban ezt az elhatározást Molly igen hamar aláásta.

- Akkor szerintem, le is ülhetnénk az asztalhoz… - találta meg a hangját Id. Kevin.

- Remek ötlet! – pislogott hatalmasakat Molly, majd egy hirtelen váltással minden ártatlanság eltűnt a hangjából. – Ó… Milyen kedvesek vagytok, hogy a régi, megszokott helyemre teríttettetek meg! – s gonosz mosoly jelent meg a szája szélén, miközben Esztert nézte.

Ezalatt mindenki elfoglalta a helyét a megterített asztalnál. Molly öröme nem volt véletlen, hiszen az Eszternek szánt, Nick melletti széken foglalt helyet. Mire Eszter észbe kapott, már csak ő és Joe álltak, s Nicknek ez fel sem tűnt, annyira lefoglalta Molly... Egészen addig, amíg a lány hátra nem fordult Eszterhez.

- Hoznál egy másik poharat? Én ebből nem iszom… de hát ezt már tudhatná a személyzet… – s lenéző pillantást vetett a lányra.

Eszter teljesen ledermedt. Ebből az állapotból csak az zökkentette ki, hogy Joe még mindig fogta a kezét… Pontosabban iszonyatos erővel szorította.

- Ezt _ mégis _ hogy _ képzeli ez a… - szűrte ki a fogai között.

Nick továbbra is hallgatott. Fel sem tűnt neki, hogy a barátnőjét szánt szándékkal sértegeti Molly.

- Eszter nem a személyzet… – kezdte Denise, de Molly belevágott a szavába, kihasználva az alkalmat, hogy újra megsértse a lányt.

- Jajj… Őszintén sajnálom… Olyan figyelmetlen vagyok… Joe, hát be sem mutatsz a barátnődnek? – szúrt oda még egyet Eszternek. Erre Nick is felkapta a fejét.

- Ő nem az én... barátnőm! – mondta indulatosan Joe, s közben Nickre nézett szúrós szemekkel.

- Ööö… igen… Molly, ő Eszter, a… barátnőm. – mondta kis hezitálás után a fiú.

- Valóban? – pislogott nagy szemekkel Nickre – Akkor csak engem zavart össze, hogy a testvéred egész este el sem engedte a kezét? Vagy ez nálatok természetes? – tekintetét Eszterék felé fordította, akik még mindig fogták egymás kezét. Nick pedig követte Molly mozdulatát. Csak most tudatosult benne, hogy a lány igazat mond.

- Nem. Nem az. – az ő hangja is indulattól csengett.

Szinte tapintható volt a feszültség a levegőben. Most Id. Kevin próbálta menteni a helyzetet.

- Akkor lássunk hozzá! – majd Denise felé fordult – Drágám! Hozz kérlek még egy terítéket Eszternek!

A vacsora viszonylag csendben telt. A korábbi jó hangulatnak nyoma sem volt. Molly volt az egyetlen, aki ezt a helyzetet kifejezetten élvezte is.

- És Eszter… mesélj egy kicsit magadról… például, hogy találkoztatok az én Nickymmel? – mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ez az érdeklődés csupán látszólagos.

- Ez csak a vihar előtti csend! – súgta oda Joe Eszternek – Ki akar borítani…

- Véletlenül találkoztunk a tengerparton. – a lány hangja minden érzelemtől mentes volt.

- Igazán? Milyen különös… – egy pillanatra úgy tett, mintha elgondolkozna a válaszon – És… játszol valamilyen hangszeren? – amint kimondta a kérdést, látta Eszter arcán, hogy célt talált, s széles mosolyra húzta a száját.

- Nem. – Eszter nyugalma a végéhez közeledett, kezdett erőt venni rajta a tehetetlen düh. Belül majd felrobbant, hiszen ott ült vele szemben Nick, akit teljes szívéből szeretett, és aki most egy másik lány mellett ült, s hagyja, hogy megalázzák.

- Akkor biztosan énekelsz, igaz? – Molly egyre magabiztosabb lett.

- Nem énekelek. – Eszter szeme szikrákat szórt. Csak Joe láthatta, hogy a lány az asztal alatt a kezét tördeli idegességében.

- Akkor mégis… mégis mit csinálsz te ezzel a lánnyal? – fordult hirtelen Nickhez.

Ő azonban mélyen hallgatott. Ez volt az a pont, amikor Eszter már úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Szemében egy könnycsepp jelent meg.

- Elég legyen Molly! – csattant fel Joe.

- Ezt mégis hogy értsem? – kérdezte ismét ártatlan hangon.

- Úgy ahogy mondtam: hagyd békén Esztert! – mondta lassan.

- Joe! – nézett rá Nick – Molly csak beszélgetni próbált…

Joe épp készült, hogy visszavágjon neki, de Eszter elkapta a karját.

- Hagyd kérlek… – próbálta visszafojtani a könnyeit – Denise, Kevin… Nagyon köszönöm a meghívást! – mosolyt erőltetett az arcára. Majd amilyen gyorsan csak tudott a bejárati ajtóhoz sietett.

Joe felpattant, dühösen Nickre nézett, s a lány után futott.

- Eszter várj…

De már csak a bejárati ajtó csattanását hallotta. Mire kiért, a lány alakja eltűnt az éjszaka sötétjében...

12. rész ( Jonas-ház )

Eszter és Nick az ajtóban toporogtak. A lány hatalmasat sóhajtott.

- Mehetünk? – kérdezte Nick kedvesen.

Eszter nem felelt csak bólintott. Idegesen szorongatta Nick kezét. Beléptek, s a nappaliban Joe-t találták.

- Sziasztok! – odament Eszterhez és megölelte – Felkészültél? – vigyorgott rá.

- Nem igazán… - mondta halkan a lány.

- Gyertek beljebb, ne ácsorogjatok  ott! – hallatszott a konyha felől Denise hangja.

Esztert úgy húzta maga után Nick. Szinte reszketett az idegességtől.

- Anya, Apa: bemutatom Esztert! – Nick arca ragyogott a büszkeségtől.

Eszter villámgyorsan összeszedte magát, s zavarát kedves mosoly váltotta fel.

- Jó estét Mr és Mrs Jonas!

-  Ugyan… Kevin & Denise… Kérlek… - ölelte meg Denise.

- Nekem volna egy kis dolgom. Magatokra hagyhatlak titeket egy kicsit? – fordult Nick Eszterhez.

- Menj csak…! - simogatta meg az arcát – Segítsek valamit? – nézett Denisre.

- Milyen kedves… Megterítenél? Abban a szekrényben találsz tányérokat! – mutatott a konyha másik felében álló szekrényre – Csak öten leszünk!

Eközben Nick a nappaliban pusmogott Joe-val. Kb. 20 perc telhetett el, mikor Joe berohant a konyhába és elkapta Eszter kezét.

- Beszélnem kell veled! – mondta komolyan.

- Joe! Baj van? Megrémítesz!

- Ne itt… - titokzatoskodott – Csak gyere!

Végül a hátsó teraszon állt meg. Úgy intézte a dolgot, hogy Eszter háttal legyen a kertnek.

- Na? Mit szeretnél mondani? – meredt rá Eszter.

- Csak annyit… - húzta széles mosolyra a száját – hogy fordulj meg!

- Joe! Ez igazán rossz vicc…

Joe azonban nem várta meg, hogy befejezze a lány a mondatot, hanem a vállánál fogva a kert felé fordította.

- Istenem… - Eszter nem találta a hangját.

Joe rákacsintott, majd bement a házba. A kert tele volt gyertyákkal, a medence felett lampionok lógtak. A kerti lugashoz vezető kis ösvényt fáklyák szegélyezték.  Hihetetlenül festett mindez az éjszakai égbolt alatt. Mintha a csillagok csak értük ragyogtak volna olyan fényesen. Eszter lassan lépkedett, követte a fáklyák fényét. Lágy szellő futott végig a kerten... Eljátszadozott a hajfürtjeivel… A lány beleborzongott… Majd az éjszaka csendjét zongoraszó törte meg… Valahonnan a kert végéből jött. Eszter egyre izgatottabban kereste a hang forrását. Mikor megpillantotta, elállt a lélegzete: a zongora körül mindenhol virágszirom volt szétszórva… Nick csak őt nézte és énekelt: 

It's hard to believe,
Where we are now.
Your hand in mine, babe,
Feels right somehow.
But now it's okay,
So don't make a sound.
Cause it's almost perfect,
So, baby, Don't you look down.

We've had our past, leave that behind.
Cause none of it lasts,
All that we have is tonight.

Cause you're not the only one,
Who's ever felt this way.
Don't let the world cave in,
Just tell me that you'll stay.

Now that the pain is done,
No need to be afraid.
We don't have time to waste,

Just tell me that you'll stay.

Beautiful, one of a kind.
You're something special babe,
And you don't even realize
That you're my hearts desire.

All I want and more.
I know you're scared,
But I promise, babe,
I'm not who I was before.

Cause you're not the only one,
Who's ever felt this way.
Don't let the world cave in,
Just tell me that you'll stay.

Now that the pain is done,
No need to be afraid.
We don't have time to waste,
Just tell me that you'll stay.

Cause you're not the only one,
Who's ever felt this way.
Don't let the world cave in,
Just tell me that you'll stay.

Now that the pain is done,
no need to be afraid.
We don't have time to waste,
Just tell me that you'll stay.

Tell me, tell me you'll stay.
No, tell me.
Tell me that you'll stay.

Eszter csak állt és potyogtak a könnyei. Nick odament hozzá és forró csókot lehelt ajkára.

- Tudod milyen nap van ma? – nézett Eszterre mosolyogva, közben óvatosan törölgette az arcáról a könnyeket.

- Ma van 3 hete, hogy először találkoztunk a parton – folytatta – Ezt a dalt… néhány napja írtam… Közben csak Rád gondoltam… - megremegett a hangja – Tudom, hogy félsz ettől az egésztől, ami velünk történik… Tudom, hogy nem könnyű hozzászoknod, hogy minden lépésünket újságírók figyelik… De… - egy karláncot vett elő, amin egy medál függött: egy N & egy E egymásba fonódva. Óvatosan Eszter csuklójára csatolta – szeretném ha tudnád: ezentúl az én családom, a Te családod is… és ezt a lehető legkomolyabban gondolom… Szeretlek Eszter Miller… és remélem egy nap majd… a mi életünk is összefonódik, akárcsak a két betű a medálon…

Eszter alig tudott megszólalni:

- Nicolas Jonas… Én is szeretlek… Teljes szívemből… Ahogy soha, senkit azelőtt… Ígérem, hogy melletted leszek… amíg csak boldoggá tudlak tenni…

Eszter & Nick hosszú forró csókban forrt eggyé. Talán el sem engedték volna egymást, ha nem jelenik meg a könnyes szemű Denise, nyomában férjével és fiával.

- Ne haragudjatok, de olyan kíváncsiak voltunk… - szabadkozott.

- Isten hozott a családunkban – mondta meghatottan id. Kevin és megölelte a két fiatalt. Majd a példáját követve Denise és Joe is csatlakozott hozzájuk. Igazán felemelő pillanat volt.

- És most… - szólalt meg Denise, miközben a könnyeit törölgette – mit szólnátok hozzá, ha ennénk valamit?

- Mehetünk! – mondták szinte egyszerre.

Eszter és Nick csak egymással voltak elfoglalva. Olyan boldogok voltak, hogy madarat lehetett volna fogatni velük. Denise és Joe épp az ételeket szervírozták, mikor megszólalt a csengő. Id. Kevin nyitotta ajtót. Hangja meglepődéstől csengett:

- Molly?

- Á Kevin… Örülök, hogy látlak… Az én Nickem merre van? – közben már be is ment a nappaliba.

Id. Kevin segítségkérőn nézett feleségére, de a döbbenettől ő sem tudott semmit sem tenni. Arra sem volt idejük, hogy figyelmeztessék az éppen belépő Nicket.

- Nickyyyyy… - csak ennyit lehetett hallani és Molly máris a fiún csüngött.

Eszter csak állt az ajtóban és tehetetlenül nézte, amint szerelmét egy másik lány öleli. Majd összeszedte minden erejét, hogy képes legyen nyugalmat erőltetni a hangjára.

- Nick…? – nézett rá várakozón.

A fiú próbált kiszabadulni Molly öleléséből, azonban kevés sikerrel járt. Eszter látszólag higgadtan tűrte, de legbelül dühöngött. Karjait összefonta maga előtt, szemöldökét felhúzta, így meredt a párosra. Végül a mellette álló Joe-hoz fordult:

- Szóval… Elmondanád, hogy ki ez a lány?

- Hát Ő… Ő… Nick gyerekkori… - nem igazán tudta, hogy mit is mondjon.

- Szerelme... – fejezte be mosolyogva a mondatot helyette a lány.

11. rész

( Eszter )

Reggel arra ébredtem, hogy szól a csengő.  Felvettem a köntösömet, s leszaladtam ajtót nyitni.

- Jó reggelt! – mosolygott rám Nick.

- Heeey… - mondtam halkan és hozzábújtam. – Nem úgy volt, hogy ma nem találkozunk?

- Átszerveztem a napomat, így tied a délelőttöm… és ami azt illeti az estém is. – rám kacsintott – Egyébként hoztam neked reggelit! – mondta miközben a konyha felé tartott.

- Édes vagy! – lefeküdtem a kanapéra, mert majd leragadt a szemem a fáradtságtól.

- Valami baj van? Miért vagy ilyen kimerült? – aggodalmaskodott.

- Nincsen semmi baj – mosolyogtam bágyadtan – csak az időeltolódás… még nem szoktam hozzá… - elhallgattam.

Mélyen a szemembe nézett.

- Tényleg csak erről van szó?

- Ami azt illeti, van itt még valami… Megkaptam az értesítőt az itteni főiskolától, hogy elfogadják a jelentkezésemet… de – gondterhelten sóhajtottam – írnom kell egy angol tesztet, aminek legalább 90%-osnak kell lennie.

- Ez azt jelenti, hogy… itt maradsz… velem? – kérdezte ujjongva.

- Azt… Feltéve, ha sikerül a teszt… - elszomorodva a padlót néztem.

A következő pillanatban Nick felkapott és körbepördült velem a nappali közepén. Majd kibújt a bőréből örömében.  Csak ölelt és csókolt megállás nélkül.

-  El sem hiszem… - mondta fülig érő mosollyal az arcán.

Újra a padlóra meredtem. Képtelen voltam vele együtt örülni. Mintha kitalálta volna, hogy mi jár a fejemben.

-  Eszter! – közben az arcomat simogatta – Ne izgulj már! Jól beszélsz angolul, menni fog! – biztatott.

-  De nem elég jól Nick! Ez nem laza csevegés lesz a barátokkal! – a hangom élesen csattant. Dühös voltam. Magamra… Rá… Mindenkire… Iszonyatosan tehetetlennek éreztem magam… és féltem ettől az egésztől, ami rám vár.

- Majd segítek! – szorosan átölelt, közben a hátamat simogatta. – Együtt mindent megoldunk, rendben?

Zaklatott voltam. Nem szóltam egy szót sem, csak bólintottam.

-  Most pedig… - húzta hatalmas mosolyra a száját, s a karjaiba kapott. Így vitt fel a lépcsőn egészen az ágyamig. Óvatosan letett, majd betakargatott. – Pihend ki magad kérlek… A szüleim várnak minket vacsorára és nem szeretném, ha a fáradtság miatt rosszul éreznéd majd magad.

- Vacsorára? Te jó ég Nick… - a mondatot már nem tudtam befejezni. Erőt vett rajtam a kimerültség… és elnyomott az álom.

( Nick )

-  Itt maradok, amíg fel nem ébredsz! – suttogtam, majd lágy csókot leheltem a homlokára. Egy darabig néztem, ahogy alszik, majd elővettem Eszter gitárját. Csak figyeltem őt… Olyan volt, mint egy igazi angyal… Halkan énekeltem.

„ When you will, when you won’t… I do…”

Álmában mosolygott. Letettem a gitárt és odabújtam mellé. Azon gondolkodtam, hogy milyen ironikus is az élet: mennyire kerestem őt… Pedig mindvégig itt volt… a saját szobámban…

( Eszter )

Éreztem, hogy nagyon melegem van. Kinyitottam a szemem, s Nick ott aludt mellettem. Szorosan ölelt, még álmában is. Még csak délután 4 óra volt. Úgy döntöttem, hogy lezuhanyozok, utána felébresztem őt is.

Bementem a fürdőbe, ledobtam a ruháimat és megnyitottam a zuhanyt. Valahol azt reméltem, hogy a víz lemossa az idegességemet is, az este miatt. Úgy 20 perc elteltével elzártam a vizet. Magam köré tekertem egy törölközőt. Észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül.

- Szia – bújt hozzám Nick hátulról.

- Te mióta állsz itt? – nevettem.

- Nem elég rég… - adott egy puszit a vállamra. Kirázott a hideg. Lágyan végigsimította a nyakamat. Egyre gyorsabban vettem a levegőt. Éreztem, hogy már nem sokáig bírom kordában tartani a vágyaimat. Megfordultam és megcsókoltam… Olyan hevesen, mint soha senkit azelőtt… Óvatosan, ám annál határozottabban a falhoz szorított. Testünk egymásnak feszült. Tudtam, hogy az ő önuralma is a végét járja. Egyáltalán nem gondolkodtam. Kigomboltam az ingét s ledobtam a földre. Végigsimítottam a mellkasát… ám ekkor a kezembe akadt a nyaklánca.

- Ezzel mi legyen? – a tisztasággyűrűt néztem.

- …Én… Ugye tudod, hogy ez nekem fontos? – lesütötte a szemét.

- Nicolas Jerry Jonas, kérlek nézz rám! – kedvesen mosolyogtam – Te vagy a legjobb dolog az életemben… Melletted leszek, bárhogy alakuljanak is a dolgok! Téged akarlak… ez a gyűrű… nos, ez is te vagy… Tiszteletben tartom a döntésed és nem nehezítem meg a dolgod… egyelőre… - nevettem el magam.

- Ezt megköszönöm… egyelőre… -  nyújtotta rám a nyelvét – De most már igyekeznünk kellene… Anya rosszul tűri a késést – kacsintott rám.

- Á… szóval mégsem álmodtam azt a dolgot a vacsoráról… - viccelődtem.

- Nem bizony! Úgyhogy nyomás öltözni! – nevetett.

   

10. rész ( Jonas-ház )

…1 héttel később…

Denise és id. Kevin a nappaliban ücsörgött a reggeli kávéja mellett, közben a héten megjelent újságokat lapozták át. A legtöbb bulvár magazin címlapján Eszter és Nick volt, amint a színpadon csókolóznak.

- És az utolsó… - rakott egy újabb lapot a stóc tetejére id. Kevin.

- Azt hiszem beszélnünk kellene Nickkel – mondta Denise.

Id. Kevin egyetértően bólintott.

- Megyek felébresztem – így Denise.

Az emeleten csak Joe és Nick voltak, mert Frankie Kevinéknél töltött pár napot.

- Nick… Kicsim… Kelj fel… Beszélnünk kell veled! – ébresztgette kedvesen.

- Mennyi az idő? – nyöszörgött a fiú, de a szemét sem nyitotta ki.

- 7:30. Öltözz fel, aztán gyere le a nappaliba, kérlek!

- Mindjárt… - fordult át a másik oldalára.

Denise elhúzta a függönyt, hogy világosabb legyen a szobában, aztán kiment. Nick kivánszorgott a fürdőszobába, megmosakodott, magára kapott egy pólót és egy farmert, végül lement a nappaliba.

- Fiam… leülnél egy kicsit?! – id. Kevin hangja komolyan csengett.

- Valami baj van? – Nick csodálkozva nézett a szüleire.

- Kicsim… - ült mellé Denise – Megmagyaráznád, hogy mi folyik itt? Mit jelentsenek ezek a szalagcímek?

Nick maga elé vette az újságokat, s átfutotta a cikkeket.

- „A szerencsés rajongó Nick Jonas karjaiban landolt…” / „ Mindent elsöprő szerelem vagy egyestés románc?” / „Rajongó vagy barátnő?” / „Ki a titokzatos lány?” – olvasta hangosan. – Na ebből elég! Ez mind szemét! – megfogta az újságokat és kidobta azokat.

- Akkor esetleg elmondhatnád az igazat, ha már a címlapokról kell megtudnunk, hogy barátnőd van… - ráncolta a homlokát id. Kevin.

- Mert a barátnőd, ugye?! – kérdezte félve Denise.

Nick elmosolyodott.

- Természetesen az. Tudjátok nem akartam beszélni róla addig, amíg nem nem vagyok teljesen biztos az érzéseimben… de ott a színpadon… - hatalmasat sóhajtott -  Ne haragudjatok, nem akartam, hogy máshonnan tudjátok meg… - lesütötte a szemét.

- Kiengesztelhetsz… - mosolygott sokatmondóan Denise.

- Amennyiben? – nézett rá csillogó szemekkel Nick.

- Szeretném, ha áthívnád ma vacsorára! – vette át a szót id. Kevin.

- Kit hív át Nick vacsorára? – kérdezte Joe egy hatalmas ásítás közepette.

- A barátnőjét – közben Denise fia reakcióját figyelte.

Joe arca felderült.

-Á… a kedvenc cserfes csajszim itt vacsorázik… - nevetett - Jó móka lesz!

Szülei tágra nyílt szemeket meresztettek rá.

- Te tudtál róla? – kérdezték szinte egyszerre.

- Persze… Sőt Kev is… ha már itt tartunk… - közben a hűtőben kotorászott.

- Joseph! – csendült erőteljesen Denise hangja.

- Igen anya? – fordult meg lassan.

- Mióta tudod?

- Kezdettől fogva… - bájosan pislogott anyjára.

- Anya figyelj…  - szólt közbe Nick - Én kértem őket, hogy ne mondjanak semmit nektek.

- Szépen összetartotok ti hárman, szó se róla… - nézett végig rajtuk.

- Denise… hát nem erre neveltük őket? – próbálta megenyhíteni id. Kevin.

- Igazad van… - ölelte meg férjét, majd hirtelen Nickhez fordult. – 7-kor vacsora, ne késsetek!

9. rész (Eszter)

Egész nap tiszta ideg voltam az esti koncert miatt. Csak mászkáltam fel-alá a házban, képtelen voltam koncentrálni bármire is. Az járt a fejemben, hogy mi lesz, ha nem leszek szimpatikus a testvéreinek vagy Daniellenek. Legalább hatszor átöltöztem, mire meg tudtam állapodni egy sötétkék, pánt nélküli, térdig érő farmer ruhánál. Csak remélni tudtam, hogy Nicknek tetszeni fog. „ Végülis hamarosan eldől… mindjárt 6 óra…” – gondoltam. Néhány perccel később megszólalt a csengő. A torkomban dobogott a szívem, miközben az ajtót nyitottam.

- Szia Eszter! – meg sem várta, hogy reagáljak, máris a karjaiban tartott. – Mesésen nézel ki! – megfogta a kezem és hátrébb lépett, hogy jobban szemügyre vehessen.

- Nick… én félek… - mondtam halkan.

- Heey… Mi a baj? – közben az arcomat simogatta.

- Mi lesz ha… nem tetszem majd a testvéreidnek vagy Daniellenek? Mi lesz ha… azt gondolják majd, hogy nem vagyok elég jó neked?

Egy darabig csak mosolygott és az arcomat leste.

- Először is – a hangja magabiztosan csengett – Joe már most kedvel. Danielle & Kev pedig nagyon aranyosak, s biztos vagyok benne, hogy hamar megszeretnek majd.

Ekkor elhallgatott. Már kezdtem megijedni, hogy jogosak az aggályaim vele kapcsolatban.

- Ami pedig engem illet… - magához húzott és megcsókolt – Te vagy a legcsodásabb lány, akivel valaha találkoztam… Nagyon fontos vagy nekem Eszter… Te vagy az, akire mindig is vártam… Csak veled együtt van értelme mindennek… Akármit mondjanak is az emberek… Veled leszek… Ezt sose felejtsd el, rendben? – szorosan átölelt. – Felkészültél? – suttogta.

- Van még valami, a családodon kívül? – kérdeztem riadtan.

- Csak az újságírók… - mosolygott.

- Újságírók? – erről a részéről a dolognak teljesen megfelejtkeztem.

- Csak fogd a kezem… gyere mellettem… Nem kell senkinek sem válaszolnod… Mutasd meg nekik a gyönyörű mosolyodat… A többit Big Rob elintézi. Ne aggódj! Végig ott leszek veled! Belerázódsz, hidd el! – rámkacsintott. – Szóval Ms Miller… a kocsija előállt… indulhatunk? – viccelődött.

Belekaroltam.

-Természetesen Mr Jonas. – nevettem.

A parton jókora tömeg várakozott. Amint kiszálltunk az autóból, minden szempár ránk szegeződött. Éreztem, hogy lesápadok, amikor Nick odalépett mellém, s megfogta a kezem.

- Minden rendben lesz… - ahogy a szemébe néztem elszállt a félelmem. Megszorítottam a kezét és büszkén lépkedtem mellette.

A színpad közelében, egy elkerített részen hatalmas sátort állítottak fel, kizárólag a srácoknak. Mielőtt bementünk volna Nick megállt. A nyakamba akasztott egy belépőt.

- Még valami… egy VIP kártya annak, aki nekem a legfontosabb. – gyengéden megcsókolt. – Készen állsz? – hatalmas mosoly terült el az arcán.

- Nem igazán…

Danielle, Kevin & Joe már ott voltak. Mikor beléptünk egy pillanatra elhallgattak, aztán odasiettek hozzánk. A csendet Danielle törte meg.

- Végre megismerhetlek… Sokat hallottam már rólad! – kedvesen megölelt. Hatalmas kő esett le a szívemről. – Nagyon csinos vagy ma este! – rámkacsintott, majd odament a férjéhez.

- Zavarba hozol… - pirultam.

- Á… Itt a makacs lány a soundcheck - partyról… - a hang a sátor hátsó részéből jött. Hamarosan a gazdáját is megláttam, amint elindult felém.

- Á… Itt van Joe a színpadról… - elnevettem magam.

- Jó, hogy újra látlak! – közben megölelt.

Kevin elengedte Danielle kezét, s ő is odajött.

- Üdv a családban! Vigyázz az öcsémre! – mondta halkan.

- Úgy lesz… - suttogtam, hogy a többiek ne hallják.

- Színpadra! Kezdünk! – mondta ellentmondást nem tűrően a Nagy Ember.

Odabújtam Nickhez.

- Sok szerencsét! – kisimítottam egy göndör tincset a szeméből.

- Még egy nemet nem fogadok el, remélem tudod… - sunyi mosoly jelent meg az arcán.

- Nem értelek…

- Mennem kell… - nevetett, csakhogy ne kelljen válaszolnia.

Ketten maradtunk Daniellelel. Leültem mellé a kanapéra.

- Mindig ilyen lököttek, ha együtt vannak?

- Többnyire. – mosolygott – Habár Nicket már régóta nem láttam ilyennek. Ugye tudod, hogy sokat jelentesz neki? – kérdezte komolyan.

- Akárcsak Ő nekem… - közben Nicket figyeltem a színpadon. Mikor visszanéztem Daniellere, sejtelmesen mosolygott.

- Ugye… nem készül Nick semmire…? – gyanakodtam.

- Én nem tudok róla… - újabb sokatmondó mosoly jelent meg az arcán.

- Srácok! Ezt a számot a Jonas L.A.-ből most játsszuk először közönség előtt. Nick! Mutasd meg nekik! – mondta Joe, s Kevinnel együtt lejöttek a színpadról.

Nick elkezdte játszani az I’m your biggest fan-t. Oda volt készítve vele szemben egy láda, akárcsak a klipben. Összeszorult a szívem, mikor arra gondoltam, hogy egy idegen lánynak fogja énekelni. Próbáltam úrrá lenni ezen a rossz érzésen, hiszen tudtam, hogy ez a dolga.

   I never thought I would, did it

Never thought I could

I did it like that, did it like this

Did it like everybody knows

That we got something real, shorty

I know what I feel

So shout it like that

Shout it like this

Listen up, everybody knows

But you, here it goes

Cause I never really noticed

Took a while for me to see

Playing back the moments

Now I'm starting to believe

That you could be at the show and know everyone

But it's you who makes me sing

And I know where we are and I know who I am

Baby, I'm your biggest fan, oh

Every time you smile for me

Takes me a while to bring myself back

Cause you're all that

And I just had to let you know

I'm screaming out in the crowd for you

I can't be too loud but I don't care

I let 'em all stare

I just want everyone to know

The truth, it's only you

I never really noticed

Took a while for me to see

Playing back the moments

Now I'm starting to believe

Nick ekkor rámmosolygott és intett a fejével, hogy menjek fel hozzá a színpadra. Hátranéztem a többiekre, akik lélegzetvisszafojtva álltak ott.

- Ti mind benne voltatok…ugye?

- Mindent a családért! – vigyorgott Joe.

- Menj máááár! – tolt a színpad felé Danielle.

A rajongók hatalmas sikítással köszöntöttek, Nick pedig megkönnyebbülten mosolygott. Leültem a ládára. A dal alatt végig engem nézett, le sem vette rólam a szemét. Szinte tapintható volt a levegőben a kettőnk között lévő, izgalommal teli feszültség.

That you could be at the show and know everyone

But it's you who makes me sing

And I know where we are and I know who I am

Baby, I'm your biggest fan

You showed up and you looked so classy

Made me think twice 'bout the way I was acting

You were real from the start of it all

Like a dream came to life, now I'm left in all

Stars shine but your light is the brightest

Love flies but your love is the highest

You're so sweet that it drives me crazy

A summer like no other, you're my L.A. baby

I never really noticed

Took a while for me to see

Playing back the moments

Now I'm starting to believe

That you could be at the show and know everyone

But it's you who makes me sing

And I know where we are and I know who I am

Baby, I'm your biggest fan, oh

Baby, I'm your biggest fan, oh

That you could be at the show and know everyone

But it's you who makes me sing

And I know where we are and I know who I am

Baby, I'm your biggest fan.

Mikor vége lett a számnak odajött, homlokát a homlokomhoz érintette, az arcomat pedig kezei közé fogta.

- Szerettem volna, ha mindenki megtudja, mennyit jelentesz nekem… Remélem nem haragszol érte…

- Nick… a legboldogabb emberré tettél a Földön… - az örömöm határtalan volt, de ami ezután következett, arra álmomban sem gondoltam volna. A színpadon, több száz ember előtt megcsókolt. Őrületes sikítozás söpört végig a parton. A rajongóik teljes önkívületbe kerültek. Mi meg csak álltunk ott, a hangzavar közepén, s mindenki másról megfelejtkezve öleltük egymást.

- Szerintem jobb lesz, ha én most… - elindultam le a színpadról, a sátor felé.

- Menj csak! Mi még elköszönünk… ott találkozunk!

10 perccel később a többiek már a sátorban ücsörögtek, miközben mi még a színpad szélénél beszélgettünk. Természetesen egyikük sem hagyta szó nélkül a történteket, mikor visszaértünk.

- Woow Nick… Ez komoly volt… - Kevin adott neki egy ötöst.

- Ez annyira romantikus… - Danielle egyszerre ölelt meg mind a kettőnket.

- Köztetek aztán rendesen forrt a levegő… - bólintott elismerően Joe. - És mi lesz most, hogy a titok, már nem titok többé? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

8. rész ( Nick )

Átöleltem és soha többé nem akartam elengedni.

- Nem akarlak még egyszer elveszíteni…

Ekkor megfordult, mélyen a szemembe nézett. Lágyan végigsimította az arcomat. Beleborzongtam az érintésébe. A szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem szétfeszíti a mellkasomat.

- Ígérd meg, hogy nem tűnsz el újra… - mondtam halkan, s gyengéd csókot leheltem a  homlokára. Éreztem, hogy reszket.

- Melletted leszek… ígérem… - a szemei úgy ragyogtak, akárcsak az éj sötét egén a csillagok. Olyan tisztán és fényesen… A tekintete ugyanúgy fogva tartotta az enyémet, mint azon a napon, mikor először megláttam.

- Tudod… nem ismerek… vagyis eddig nem ismertem olyan lányt, aki egymás után Joe-t és engem is elutasított volna…

Erre elmosolyodott.

- Én meg tegnapelőttig nem ismertem egy Jonast sem, akit elutasíthattam volna… - nevetett, én pedig vele nevettem.

- Egyébként nem válaszoltál egy kérdésemre…

Kérdőn nézett rám.

- Amikor azt a videot néztem a koncertről a nappaliban…

- Szóval az érdekel, hogy szeretem-e a Little bit longer-t? – pajkosan rám nevetett, majd elindult a víz felé. Valamit írt a homokba. Megfogta a kezem, s odahúzott. ’IGEN’ – ez állt ott, majd a következő hullám elmosta.

- Nick… ez hihetetlen… - a távolba meredt. Ott álltunk, néztük a naplementét… a víz a lábunkat nyaldosta. Átöleltem. Attól féltem, hogy a következő pillanatban egyszercsak eltűnik a habok között, nekem pedig rá kell jönnöm, hogy csupán álom volt az egész…

- Gyönyörű, igaz? – suttogtam.

- … mint a mesében … - ahogy hozzámbújt hatalmasat dobbant a szívem. Még sohasem éreztem ehhez foghatót egy lány iránt sem. Nem ismertem… de valami legbelül azt súgta: Ő az, akire mindig is vártam.

Teljesen besötétedett mire elindultunk hazafele. Egy pillanatra sem engedtük el egymást.

- Holnap este mit csinálsz? – kérdeztem félve.

- Mit szeretnél csinálni? – biztatóan mosolygott.

- Lesz egy koncertünk holnap, itt a parton. Van kedved eljönni? Ott lesz Danielle is, nem leszel egyedül. Mit szólsz?

- Szívesen elkísérlek.

Szerintem nem is tudta, hogy milyen boldog voltam, mikor meghallottam ezt a két szót.

- 6-ra érted jövök… de van egy feltételem… pontosabban kettő… - próbáltam komoly arcot vágni.

- Milyen feltétel? – húzta fel a szemöldökét.

- Nem ér eltűnni a koncert után… és természetesen én hozlak haza… - nem bírtam tovább, elnevettem magam.

- Tekintve, hogy itt nem érvényes a jogsim… azt hiszem nincs is más választásom. – rámkacsintott.

Közben odaértünk a kocsimhoz. Minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy magára hagyjam… de nem maradhattam tovább.

- Várj egy picit! Mindjárt jövök! – beszaladt a házba. Egy darab papírral a kezében tért vissza. – Ez még jól jöhet, ha esetleg újra szem elől tévesztenél… - mosolygott, s betette a cetlit, amin a telefonszáma volt, a zsebembe.

Búcsúzóul még megöleltem, aztán a fülébe súgtam:

- Már most hiányzol…

A következő pillanatban ajkunk összeforrt. Hirtelen nem létezett már sem tér, sem idő… Csak mi voltunk… semmi és senki más. Éreztem, ahogy egész testemet elönti a forróság. Egyre mohóbban kapkodtunk a másik ajka után. Nem tudtunk betelni egymással…

- Most jobb lesz, ha bemegyek… - húzódott el. – Különben képtelen leszek távol tartani magam tőled… Holnap találkozunk! – még utoljára rámmosolygott, azután becsukta maga mögött az ajtót.